Befektetés
2017. január 3. 21:10:59
Csúcsot csúcsra halmoz a magyar tőzsde
A hétfői rekord után kedden ismét történelmi csúcson zárt a BUX.
.
2017. január 3. 16:01:47
Száguld az olaj, nincs jele a fékezésnek
Száguld az olaj, nincs jele a fékezésnekOle Hansen, a Saxo Bank árupiaci stratégiai igazgatója szerint jól teljesít az olaj, és ez így is marad egy darabig még.
.
2017. január 2. 20:55:59
DH: az új lakások miatt csökkent tavaly az ingatlanpiac
Tavaly 128 400 lakóingatlan cserélt tulajdonost az országban, körülbelül 5 százalékkal kevesebb az előző évinél, az elmaradás azonban nem a gyenge piac jele, hanem az újépítésű ágazat fellendülésével magyarázható - közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése alapján hétfőn.
.
2017. január 2. 20:07:59
Történelmi rekorddal indult az új év
Igaz, nagyon alacsony forgalomban, de történelmi csúccsal indult az új év a BÉT-en.
.
2017. január 2. 20:04:59
Lakásárak 2016: boom után és boom előtt
Lakásárak 2016: boom után és boom előttA 2015-ös felfutás után 2016-ban kiegyensúlyozottabbá vált a lakáspiac, ugyanakkor az új építésű ingatlanok piacán csak most kezdődik majd a robbanás, legalábbis a legnagyobb hazai ingatlanos portál szerint.
.
2017. január 2. 08:40:59
2017 a dollár éve lesz
Az idei év a dollár erősödésének éve lesz - jósolták 2017-re szóló előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
.
2016. december 30. 19:46:59
2009 óta nem nőtt ilyen ütemben az olaj ára
A kőolaj jegyzése nagy valószínűséggel 2009 óta a legnagyobb mértékű emelkedéssel zárhatja 2016-ot annak hatására, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok megállapodtak a termelés csökkentéséről az energiahordozó árának a felhajtása érdekében.
.
2016. december 30. 19:34:59
Brexit-hatás: történelmi csúcson zárt a londoni tőzsde
Rekordszinten zárta az évet a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE 100-as árfolyamindexe.
.
2016. december 30. 19:13:59
32 ezer ponton zárta az évet a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,18 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 32 003,05 ponton zárt pénteken. A BUX 2015. december 30-án 23 920,65 ponton zárt, egy év alatt 33,8 százalékkal nőtt. A részvénypiac forgalma 3,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
.
2016. december 30. 19:07:59
Trump embere másfél nap alatt annyit keres, mint más egy év alatt
A kínai állami olaj- és gázipari cég elnökének a tavalyi éves jövedelme annyi volt, mint amennyit az ExxonMobil cég vezetője másfél nap alatt keresett - közölte a Financial Times.
.
2016. december 30. 10:28:59
Soha nem látott szinteken járt a magyar tőzsde 2016-ban
Soha nem látott szinteken járt a magyar tőzsde 2016-banMozgalmas volt 2016 a magyar tőzsdén is. Már az első hónapokban is lehetett látni, ez az év más, mint a korábbiak, ez pedig az év végére bizonyosságot is nyert. Sorra dőltek ugyanis a történelmi rekordok. Az mfor.hu évösszegző cikksorozatának következő része a magyar tőzsdével foglalkozik.
.
2016. december 29. 19:01:59
Nem volt újabb csúcsdöntés a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 177,73 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 31 847,87 ponton zárt csütörtökön.
.
2016. december 29. 18:27:59
Emelkedett a 12 hónapos kincstárjegy átlaghozama
Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
.
2016. december 28. 09:52:05
Lesújtott az MNB: közel 700 milliós bírság két cégre
Lesújtott az MNB: közel 700 milliós bírság két cégreAz MNB engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenység és bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenység miatt összesen 675 millió forint bírságot szabott ki az Új-Zélandon bejegyzett 3TG FX Ltd., valamint a PERFECTO FX Ltd. társaságokkal szemben, s véglegesen megtiltotta, hogy azok Magyarországon jogosulatlanul tevékenységet végezzenek.
.
2016. december 22. 18:34:59
Csendes napot zárt a BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,45 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 31 700,85 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
.
2016. december 21. 20:25:59
Összeolvad két Pallas Athéné alapítvány
Összeolvad a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Concordiae (PADOC) és a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) alapítvány, feladataikat a jövőben létrejövő Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) látja majd el, erről szerdán döntött a jegybank igazgatósága.
.
2016. december 21. 20:22:59
310 alatt is járt a forint az euróval szemben
Miközben a forint tovább tudott erősödni, a BUX oldalazott szerdán.
.
2016. december 20. 19:55:59
Alagút köti össze Ázsiát és Európát
Kedden felavatták a Boszporusz-szoros alatt futó közúti alagutat, amely Isztanbul európai és ázsiai oldalát köti össze.
.
2016. december 20. 19:46:59
Enyhe optimizmus jellemezte a BÉT-et
A Mol és a Richter húzta piacot.
.
2016. december 19. 20:55:59
Két irányba húztak a magyar részvények
Az OTP lett a nap vesztese.
.
2016. december 19. 20:46:59
8 milliárdos kártérítési per indult az OTP ellen
Választottbírósági eljárást indított az OTP Bankkal szemben a hitelintézet egy adósának engedményese, egy külföldi vállalkozás - tette közzé az OTP hétfőn a BÉT honlapján.
.
2016. december 19. 20:43:59
Gyilkosság után - napközbeni mélyponton az orosz rubel és a török líra
Napközbeni mélypontra került az orosz rubel és a török líra a dollárral szemben arra a hírre, hogy halálos merényletet követtek el Oroszország ankarai nagykövete ellen.
.
2016. december 18. 11:01:59
Rendkívüli hete volt a BUX-nak
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe hétfő kivételével mindennap újabb és újabb történelmi csúcson zárt az elmúlt héten, végül 31 876,26 ponton, eddigi legmagasabb értékén fejezte be a hetet pénteken. Az előző héthez képest 1288 ponttal, 4,21 százalékkal emelkedett az értéke.
.
2016. december 16. 19:13:59
Nem szakadt meg a csúcsdöntő sorozat a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,07 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 31 876,26 ponton zárt pénteken, az index ezzel ismét történelmi csúcsot döntött.
.
2016. december 16. 15:59:36
Siessen fizetni, hogy ne bukja el az adókedvezményt!
Az idei év első felének végére az MNB adatai szerint közel 153 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kötöttek az ügyfelek, ez a szám az év végére 200 ezer fölé is emelkedhet. A maximum 130 ezer forintos adókedvezmény csak akkor érvényesíthető, ha az idei díjat még idén befizeti a szerződő, és az meg is érkezik a biztosító számlájára.
.
2016. december 15. 19:46:59
Harmadik napja dönti a csúcsokat a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,91 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 31 636,19 ponton zárt csütörtökön, amely újabb történelmi csúcsot jelent.
.
2016. december 15. 12:22:45
Elképesztő áron lehet csak szőlőt venni a Balatonon
Nehéz most szőlőföldhöz jutni a Balaton-felvidéken, ugyanis a tóra néző ültetvények tulajdonosai olyan áron akarnak megválni területüktől, mintha nyaralót értékesítenének, ami jóval drágább, mint egy mezőgazdasági hasznosítású terület.
.
2016. december 15. 10:11:27
Nem lesz ennek jó vége: magyarok milliói nem gondoskodnak a nyugdíjukról
A magyarok harmada még semmit nem tett annak érdekében, hogy időskorában anyagi biztonságban élhessen – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból. A 30 és 65 év közötti megkérdezettek kétharmada egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással időskori ellátására vagy gyógyszereire – 12 százalékuk nem is tervez félretenni –, annak ellenére, hogy a kutatás alapján a válaszadók mintegy 80 százaléka számára az időskori biztonság legfontosabb elemeit a megfelelő egészségügyi ellátás és az anyagiak jelentik.
.
2016. december 14. 22:04:59
Kamatot emelt a Fed, erősödik a dollár
Kamatot emelt az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed), először azóta, hogy kereken egy éve elindította a kamatemelési ciklust.
.
2016. december 14. 18:31:59
Folytatódott a BUX szárnyalása
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 436,15 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 31 374,28 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

18899 Befektetés cikk arra vár, hogy elolvassa őket

hirdetés
125 éve született a Mirage repülőgépek atyja125 éve született a Mirage repülőgépek atyja

1892. január 22-én született Marcel Dassault.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2017-01-20 ] Már 400 milliárdot kaszált az állam a letelepedési kötvényeken - Kázmér
" Jó sok pénzt kiárultak a Hazából... ..."
[ 2017-01-19 ] Itt egy magyarázat, miért keresünk sokkal kevesebbet, mint Nyugaton - BalintZ
" Előző állításom, miszerint a bérek is szerepelnek az..."
[ 2017-01-19 ] Porig alázta Trumpot a német alkancellár - figyelek
" Azt azért ne felejtsük el közben, hogy az autógyártá..."
[ 2017-01-16 ] Trump: Merkel "katasztrofális hibát" követett el - egyember
" Trump is: MEGSZÜLETETT! ..."
[ 2017-01-15 ] Balázsék új helye a leghallgatottabb kereskedelmi rádió - csacsalo
" A korrektséghez hozzátartozott volna jelezni, hogy a..."
További témák >>
hirdetés
.