Sok a lajhár, kevés a gepárd Ferihegyen 
Egyre inkább elszakad a mezőnytől a Ferihegyet uraló három nagy légitársaság, amelyek tavaly a légikikötő forgalmának kétharmadát adták. Közülük komoly növekedésre mindössze a Wizz Air volt képes az elmúlt négy-öt évben; a Lufthansa elsősorban birodalomépítésének köszönhetően növelte utasszámát, a Malév pedig inkább csak araszolgatott előre. Mfor.hu háttér.
.
Történetének leggyászosabb félévét zárta a British Airways A vártnál nagyobb lett a British Airways vesztesége üzleti évének első felében, mert a gazdasági válság miatt tovább csökkent az utasforgalom és a bevétel. A szeptemberrel végződött hat hónap az eddigi legrosszabb a cég történetében.
.
Repülnek a légitársaságok dolgozóiA lengyel légitársaság, a LOT 400 emberét bocsátja el, míg az angol óriás, a British Airways hozzávetőleg 1700 embernyi bértömegtől válik meg. A létszám ugyan kevésbé csökken, mert sokan részmunkaidőben fognak dolgozni.
.
Nasi azért még lesz a British Airways gépeinA tegnapi sajtóhíreknek megfelelően valóban takarékossági intézkedéseket vezet be rövid távú járatainak fedélzeti szolgáltatásaiban a British Airways, azonban ez a légitársaság szerint nem jelenti azt, hogy a fapadosok szintjére süllyed a szolgáltatás.
.
Kezd magához térni Ferihegy - erősödik a Malév és a WizzEgyszámjegyűre zsugorodott az utasszám visszaesésének mértéke Ferihegyen: július első két hetében a légiutasok száma már "csak" 4,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Év elején még 10-11 százalék volt a csökkenés mértéke.
.
Egyhónapnyi ingyenmunka a rekordveszteség utánNem veszi fel júliusi fizetését a rekord nagyságú veszteséget elszenvedett British Airways (BA) brit légitársaság vezérigazgatója, aki évente 735 ezer fontot (233 millió forint) keres.
.
Az elmúlt húsz év legnagyobb vesztesége a British AirwaysnélRekord veszteséget szenvedett el a British Airways (BA) légitársaság a válság miatt a márciussal végződött pénzügyi évében. A helyzetet olyan rossznak látják a cégnél, hogy nem is tudtak előrejelzést adni az idei évre, de kapacitáscsökkentést mindenesetre elhatároztak.
.
Hét dolog, ami miatt zabosak leszünk repülés közbenAz európai utasok székük háttámlájának rugdosását tartják a legidegesítőbb dolognak repülés közben, emellett a ricsajozó gyerekek és a túl sokat panaszkodó útitársak is sokak ellenszenvét váltják ki – derül ki a British Airways nemrégiben készített felméréséből. Ennek során üzleti célból és vakációra induló utasokat kérdeztek meg Európa-szerte azzal kapcsolatban, hogy utastársaik mely szokásai okozzák számukra a legnagyobb bosszúságot.
.
Zuhan a légipiac, de egyre több magyarnak futja floridai luxusútra
Drasztikus mértékben, 15-25 százalékkal estek vissza az eladások a hazai légiközlekedési piacon az elmúlt hónapokban, a British Airways például 11 százalékos utasszámcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni, mondta el az mfor.hu-nak Anna Ingham-Grant, a cég régiónkért felelős kereskedelmi vezetője. Igaz, a brit légitársaság ennek ellenére növelte hazai bevételeit, mivel megugrott az érdeklődés a tengerentúli utak iránt. Megnőtt például azon magyar turisták száma, akik - fittyet hányva a válságra – a méregdrága business osztályon ruccannak át pár hetes nyaralásra a napsütötte Floridába. Más felmérések szintén azt bizonyítják, hogy a luxusutak iránt még krízis idején is nő a kereslet.
.
Veszteséges zónába került a British AirwaysAz üzemanyag árának emelkedése, az utazási kedv lanyhulása, valamint a font gyengélkedése miatt jelentősen csökkent a British Airways üzemi eredménye a decemberrel végződött kilenc hónapban. Sőt: adó előtt vesztesége keletkezett a cégnek.