Cég

Címkék / Cég Címkék / Fornetti

2017. január 11. 10:28:26Vállalatok
Bruttó százezerrel többet vihetnek haza idén a Fornettinél
Bruttó százezerrel többet vihetnek haza idén a FornettinélAz idei évvel nő a minimálbér és a garantált bérminimum, ugyanakkor csökkennek a munkáltatói járulékok. A Fornetti a kötelezőnél jelentősen nagyobb mértékben emelte alkalmazottai fizetését, minden egyes dolgozó bruttó 96 ezer forinttal vihet többet haza 2017-ben, mint tavaly.
.
2015. augusztus 5. 13:10:59Vállalatok
Eladták a Fornettit!
Eladták a Fornettit!A svájci-ír gyökerű ARYZTA AG tulajdonába került a magyar Fornetti szerdán - közölte a társaság az mfor.hu-nak küldött közleményében.
.
2010. március 18. 09:06:59Vállalatok
Keletre vitt gyártást hazánkból a Fornetti
Keletre vitt gyártást hazánkból a FornettiA tervezettnél kevesebb, mintegy száz embert küldött el a Fornetti Kft. kecskeméti és kiskunfélegyházi üzeméből, mivel mostantól romániai és bulgáriai gyáraiból látja el az ottani piacokat. A Kecskemétről indult, 13 országban jelen lévő látványpékség kilenc év alatt piacvezető lett keleti szomszédunkban, ahol ma már több mint félezer boltot működtet.
.
2010. február 18. 10:01:58Vállalatok
120 dolgozóját küldi el a Fornetti
A külföldi beruházások következtében Bulgáriába és Romániába immáron nem szállít terméket a Fornetti Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról, így a közeljövőben 120 dolgozónak szűnik meg a munkája.
.
2009. október 12. 12:31:59Vállalatok
Egy magyar cég, amely leigázta Romániát
Egy magyar cég, amely leigázta RomániátMintegy tízmillió euróból modernizálta romániai gyáregységét a közelmúltban a magyar Fornetti, a jövőben pedig évi kétmillió euróból fejleszti ottani boltjait. A Kecskemétről indult, ma már 13 országban jelen lévő látványpékség kilenc év alatt piacvezető lett keleti szomszédunkban, ahol 130 városban már több mint félezer boltot működtet.
.
2007. november 12. 08:44:32Vállalatok
Tovább növeli gyártókapacitását a Fornetti
Jelentős mértékű, havi 250-300 tonnás kapacitásnövelést hajt végre kiskunfélegyházi üzemében a Fornetti Kft., írja a Világgazdaság.
hirdetés
hirdetés
.