Ősszel kerülhet tőzsdére a Duna House


Ismét tőzsdére készül a Duna House, a csoport részvényeit ősszel vezethetik be a Budapesti Értéktőzsdére - közölte a vállalat kedden.

A közleményben emlékeztettek, hogy már a tavaly decemberi visszalépést követően úgy nyilatkoztak a cégcsoport tulajdonosai, hogy elkötelezettek a tőzsdére lépés mellett. A cégcsoport hasonló méretű tőzsdei tranzakciót tervez mint legutóbb, és szintén vegyes, nyilvános lakossági és zártkörű intézményi kibocsátással számol.

A Duna House részvényeinek nyilvános értékesítése a múlt év november elején kezdődött meg. A papírokat 4250 forintos maximum áron lehetett jegyezni. Az érkékesítés megkezdése után azonban szinte azonnal kérte a társaság az értékesítés azonnali hatályú felfüggesztését a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a befektetők védelme érdekében.

Bérkalkulátor 2017 - a megugró minimálbérekkel

Ismerje meg a 2017-es szabályokat!
Hatalmasat emelkedik a minimálbér, mennyit kap kézhez a bruttó bérből? Hogyan változik a kétgyermekes családok adókedvezménye?
Számoljon velünk!

A korábbi tájékoztatás szerint a felfüggesztés indoka az volt, hogy a részvényértékesítés időszaka alatt olyan törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amely a kibocsátó egyik üzleti szegmensének - a hitelközvetítésnek - a teljesítményét befolyásolhatja. A társaságnak a BÉT legutóbbi határozat szerint december 31-ig van lehetősége arra, hogy benyújtsa a tőzsdei kereskedés megkezdése iránti kérelmet.

MTI


Olvasta már?



Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
54 ezren lettek állástalanok márciusban54 ezren lettek állástalanok márciusban

Hirtelen nagyot ugrott a regisztrált álláskeresők száma márciusban, ám ezen egyáltalán nem kell meglepődni.

.
hirdetés
elrejt
 
.