Van olyan település, ahol nem érdemes boltot üzemeltetni


Vannak Magyarországon olyan kistelepülések, amelyeken csak a kormányzattal közösen lehet megoldást találni a lakosság-megtartásra és a vásárlóerő növelésére, különben csak veszteségesen lehet üzemeltetni a helyi kisboltot - mondta Pekó László, a COOP cégcsoport új elnöke a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban.

A lapnak az új igazgató arról is beszélt, az eddigi bérszínvonal mellett optimalizálniuk kellett a bolthálózatot a jövedelmi viszonyok markáns különbségei illetve a dohányforgalom kiesése miatt. Mint mondta, a COOP sok olyan térségben van jelen, ahol az életszínvonal és a jövedelmi viszonyok messze elmaradnak a főváros vagy a nagyvárosok átlagától, a COOP 2600 üzletének több mint a fele kistelepüléseken működik.

Bérkalkulátor 2017 - a megugró minimálbérekkel

Ismerje meg a 2017-es szabályokat!
Hatalmasat emelkedik a minimálbér, mennyit kap kézhez a bruttó bérből? Hogyan változik a kétgyermekes családok adókedvezménye?
Számoljon velünk!

Hozzátette: a kereskedelemben a garantált bérminimum emelése nagy problémát okoz, mert ott többnyire szakképzett munkaerőt kell alkalmazni. Márpedig utóbbiak legkisebb bére két év alatt összesen 37 százalékkal emelkedik, ami jócskán meghaladja a várható forgalombővülést, és amelyből csak keveset kompenzál a 7 vagy 7,5 százalékos járulékcsökkentés - mondta.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Lázár csúnyán nekiment Garancsi cégénekLázár csúnyán nekiment Garancsi cégének

A Market Zrt. főnöke, Scheer Sándor alaposan felbosszantotta a minisztert.

.
hirdetés
elrejt
 
.