3900 olasz dolgozótól válik meg az Unicredit


A UniCredit, a legnagyobb olasz bank megállapodott a szakszervezetekkel 3900 olaszországi alkalmazottjának a leépítéséről.

Az olasz bank decemberben jelentette be, hogy 2019-ig összesen 14 ezer dolgozójától válik meg. Akkor a magyarországi UniCredit azt közölte az MTI-vel, hogy a cégcsoport tervében szereplő 14 ezer fős létszámleépítés Nyugat-Európát érinti, magyarországi érdekeltségét nem.

A szakszervezetekkel történt megállapodás szombati bejelentésére röviddel azelőtt került sor, hogy a bank hétfőn  rekordnagyságú, 13 milliárd euró részvényt bocsát ki tőkehelyzetének a megerősítésére.

A UniCredit jelentős, 38 százalékos diszkonttal, 8,09 euróért kínálja új részvényeit úgy, hogy minden 5 meglévő részvény után 13 újat ajánl fel a tulajdonosoknak. UniCredit's három legnagyobb tulajdonosa a Capital Research and Management Company amerikai befektetési cég 6,7 százalékos részesedéssel, továbbá mintegy 5-5 százalékos hányaddal az abu-dzabi Aabar állami befektetési alap, valamint az amerikai BlackRock alapkezelő.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
881 millió forintot dobott ki a kormány az ablakon?881 millió forintot dobott ki a kormány az ablakon?

Megnyitottuk, változó ideig üzemeltettük, végül a legfrissebb hírek szerint váratlanul bezáratjuk az afrikai országokban megnyitott kereskedőházakat.

.
hirdetés
elrejt
 
.