100 ezren már megnézték az adóbevallásukat


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerének indulása óta, másfél napja már közel százezren nézték meg a bevallási tervezetüket - tájékoztatott Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Hozzátette: a rendszerrel ügyfélkapuján keresztül 3,8 millióan érhetik el bevallásuk tervezetét. A csütörtök éjfélig beérkezett adatok alapján 611 ezer postázási kérelem érkezett az adóhivatalhoz.

Az adózásban és adóztatásban is mérföldkőnek nevezte, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Az e-szja az eddigi szemléletet gyökeresen alakította át azzal, hogy a 3,8 millió magánszemélynek, akinek a NAV ezt elkészítette, mindenképpen lesz érvényes bevallása. Az elkészült szja-bevallás tervezetét az, akinek van ügyfélkapuja - vagyis mintegy 2,5 millió magánszemély - már át is nézheti.

Bérkalkulátor 2017 - a megugró minimálbérekkel

Ismerje meg a 2017-es szabályokat!
Hatalmasat emelkedik a minimálbér, mennyit kap kézhez a bruttó bérből? Hogyan változik a kétgyermekes családok adókedvezménye?
Számoljon velünk!

A péntek reggeli adatok szerint több mint 44 ezren elküldték a bevallásukat. A küldők több mint fele 23 674-an módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által összeállított dokumentumot. A reggeli adatok szerint több mint 17 ezer magánszemély nézegeti, szerkeszti a bevallását.

Emlékeztetett: csütörtökön éjfélig lehetett kérni a NAV-tól a bevallási tervezett postázását. A népszerűségi lista élén továbbra is az sms áll: a kérelmek több mint 60 százaléka, 344 ezer SMS-ben jött. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen ők a lehető legegyszerűbb módon, online - akár okostelefonon is - egyetlen kattintással elérik tervezetüket. Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, sms esetén pár órán belül válaszüzenetet küld. Május 2-ig több mint félmillió magánszemélynek postázza majd a bevallási tervezetét az adóhivatal.

Az MTI kérdésére a helyettes államtitkár elmondta, hogy a csütörtöki határidőt lekésők is megtekinthetik bevallási tervezetüket. Akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, az ügyfélszolgálaton személyesen átvehetik a nyomtatott dokumentumot. Tamásné Czinege Csilla azt javasolja, hogy ha valaki bemegy az ügyfélszolgálatra a nyomtatott verziójú bevallásáért, nyisson ügyfélkaput, hiszen az ügyfélkapun keresztül a bevallási tervezeten kívül a közigazgatás számos szolgáltatása elérhetővé válik. Az ügyfélkapunyitás mindössze néhány perc, és egy e-mail címen és a személyi igazolványon kívül más nem is kell hozzá.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.