4,5 milliárdból bővítik az egészségfejlesztési irodák hálózatát


Most 61 iroda működik az országban, meg akarják duplázni a számukat.

A következő években uniós forrásból 4,5 milliárd forintból bővítik az egészségfejlesztési irodák hálózatát országszerte - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára pénteken Bicskén, ahol már több mint két éve sikeresen működik a helyi iroda.

Rétvári Bence a témában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a jelenleg 61 irodából álló hálózat fejlesztése mellett szintén az EFOP keretében a már működő irodák funkcióinak bővítésére közel 2,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Hozzátette: a következő hónapokban, években lehet a forrásokra pályázni.

Rétvári elmondta, hogy legalább a duplájára szeretnék emelni az irodák számát.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 2013-ban indította el programját, amelynek keretében egészségfejlesztési irodák hálózata jött létre. Mint mondta, az induláskor az irodák működtetésére 900 millió forint jutott, tavaly és idén pedig 1,5 milliárd forint van erre a célra elkülönítve a költségvetésben.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.