Tavaly kevesebben vándoroltak ki az országból


Tavaly nem vándoroltak ki olyan sokan az országból, mint a korábbi években, de továbbra is sok fiatal keresi a boldogulását külföldön - írta keddi számában a Világgazdaság című napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

Az adminisztratív nyilvántartás szerint - amelyet a bejelentések alapján rögzítenek, így a minimális számot jelenti - 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott tavaly külföldre, ez 10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Emellett 17 ezer korábban kiköltözött magyar tért vissza az országba.

A kiköltözők főként fiatalok, 45 százalékuk 30 éves alatti, háromnegyedük kora pedig nem éri el a 40 évet. Azt, hogy továbbra is magyarok százezrei dolgoznak külföldön, alátámasztja, hogy tavaly 3 milliárd eurót utaltak haza egy évnél rövidebb ideje külföldön lakók - írta a lap.

A cikkben olvasható az is, hogy mintegy 153 ezer külföldi él huzamosan Magyarországon, 65 százalékuk Európából, főként Romániából, Németországból, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett. Az ázsiaiak - elsősorban kínaiak és vietnamiak - aránya 27 százalék, az afrikaiak 3,9 százalékot, az amerikaiak 3,5 százalékot tesznek ki.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Lázár vagy Süli tudja jobban, mennyi pénz kell idén a paksi beruházásra?Lázár vagy Süli tudja jobban, mennyi pénz kell idén a paksi beruházásra?

Az orosz hitelből fizetik a számlák nyolcvan százalékát.

.
hirdetés
elrejt
 
.