Mégsem mernek a munkaidőkerethez nyúlni


A munka törvénykönyve módosításáról szóló, az Országgyűlés előtt lévő javaslat visszavonását kezdeményezte a parlament gazdasági bizottsága kedden.

Az ülésen a képviselők a szakszervezeti vezetők meghallgatása után 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással döntöttek a visszavonás mellett. A bizottsági ülésen felszólaló Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke egybehangzóan azt kérték a bizottságtól, hogy ne támogassa a javaslatot, mert az szerintük növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát.

Palkovics Imre közölte: azért kéri a javaslat visszavonását, mert már a jelenlegi szabályozás is extrém módon rugalmas lehetőséget biztosít a munkaidő beosztására a Magyarországon tevékenykedő vállalkozásoknak. Doszpolyné Mészáros Melinda elmondta: a javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán nem egyeztették. Hozzátette: a munkaadók jelentős többsége 2, illetve 3 hónapos munkaidőkeretet alkalmaz, az ettől hosszabb, például 12 hónapos munkaidőkeretet a foglalkoztatók kizárólag kollektív szerződés mellett alkalmazhatják. A hosszabb munkaidőkeret egyébként nagyon komoly adminisztratív elszámolási terhet jelent a munkaadóknak és a munkavállalóknak is.

Czomba Sándor (Fidesz), a bizottság alelnöke az érdekképviseletek vezetőinek meghallgatása után közölte: jelen formájában, a jelen körülmények között ez a javaslat nem alkalmas arra, hogy betöltse a szerepét, ezért a bizottságtól a javaslat visszavonását kérte. Tóth Csaba (MSZP), a bizottság alelnöke megjegyezte, a szakszervezetek képviselőit akkor kellett volna meghívni a bizottságba, amikor a testület arról döntött, hogy tárgysorozatba kerüljön-e ez a javaslat.

Szakács László (MSZP) kérdésére válaszolva, hogy "május 1-je után visszakerül-e ez a törvény a parlament elé", Czomba Sándor még a feltételezést is visszautasította. A gazdasági bizottságnak nincs ilyen irányú szándéka - hangsúlyozta a fideszes politikus.     A munka törvénykönyve módosításáról szóló, a munkaidő-szervezést módosító javaslatot Bánki Erik (Fidesz), a gazdasági bizottság elnöke nyújtotta be Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez. A javaslat értelmében a jelenlegi maximális 12 hónapról 36 hónapra emelkedett volna a munkaidőkeret.

Betegszabadság és Táppénz kalkulátor

Mennyi táppénz jár, ha beteg lesz?
Tudjon meg többet a betegszabadságról és a táppénz szabályairól!
Számoljon velünk, milyen összegre számíthat betegszabadságból és táppénzből?

A szakszervezetek - egyebek mellett a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ), valamint az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) - szerint ez a javaslat csupán a multik érdekeit szolgálta volna a munkavállalókéval szemben.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
A pláza élővilága Black Friday akciók idején

(X)

.
hirdetés
elrejt
 
.