Az OTP Horvátországban is az öt legnagyobb közé lépett


Azzal, hogy az OTP csoport megvette a Splitska Bankát, piaci részesedése 11 százalékra nő Horvátországban - mondta Csányi Sándor, az OTP csoport elnök-vezérigazgatója pénteken a horvátországi Splitben.

Az OTP Bank horvátországi leánybankja, az OTP Banka Hrvatska (OBH) és a Société Générale Csoport közötti adásvételi szerződés alapján a tranzakció pénzügyi részét hétfőn zárták le. Az adásvételi szerződést a két bank 2016. december 20-án kötötte meg. Ennek eredményeként a Société Générale Csoport horvátországi leánybankjában, a Splitska Bankában a francia pénzintézet 100 százalékos tulajdonrésze az OTP Banka Hrvatska kezébe került.

Csányiék már Horvátországban sem kispályásokCsányiék már Horvátországban sem kispályások

Csányi Sándor kifejtette: a Splitska Banka jó piaci pozíciókkal rendelkezik Horvátországban, elsősorban a turisták által kedvelt horvát tengerparton, az akvizícióval az OTP csoport a horvát idegenforgalom fejlődéséhez, eredményeihez is hozzájárulhat. Úgy vélte, a turizmus és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéséből a horvátországi helyi bankok is profitálnak majd.

Az elnök-vezérigazgató a Splitska Banka vételárát nem közölte. Elmondta viszont, hogy a Splitska Banka kitűnő menendzsmenttel rendelkezik, ha esetleg az integrációt követően lenne létszámleépítés, akkor azt nagyon körültekintően valósítanák meg. Az OTP Banka Hrvatska és a Splitska Banka integrációját 2018 nyarán zárhatják le.

Pénzt keresne a részvénypiacokon? Próbálja ki 20 napig ingyenesen az mfor tradert!

Csányi Sándor elmondta: az OTP tavalyi jó eredményei, valamint a bankcsoport mintegy 8 milliárd eurós likviditási tartaléka lehetővé teszi, hogy további bankvásárlásokon is gondolkodjanak, esetleg 4-5 újabb akvizíció jöhet szóba olyan országokban, ahol az OTP növelné a piaci részesedését, de lehet, hogy olyan országokban is megjelennek, ahol még nincs jelen az OTP csoport.

Wolf László vezérigazgató-helyettes elmondta: a Banca Romaneascára a közelmúltban kötelező ajánlatot adtak be, egy szerb pénzintézetre pedig egy nem kötelező ajánlatot nyújtottak be.

A Splitska Banka a horvát bankszektor 5. legnagyobb szereplője, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív. Az OTP Bank 2005 óta van jelen Horvátországban, és folyamatosan nyereségesen működött - a 2008-ban kezdődött válság időszakában is.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Végrehajtás alatt a veszprémi kéziklub?Végrehajtás alatt a veszprémi kéziklub?

Újabb okot találtunk arra, miért is kell hirtelen új tulajdonosnak beszállnia a veszprémi kézicsapatba.

.
hirdetés
elrejt
 
.