Szinte hihetetlen, kiket vert meg Pápai Joci


A Dal című műsor idén az egyik leggyengébb szezonját futotta, ennek ellenére az Eurovíziós Dalverseny döntője megint nagyon sok nézőt ültetett a készülékek elé.

Régen történt olyan, mint aminek szombaton tanúi lehettünk, a magyar induló, Pápai Jocinak köszönhetően komoly nézői érdeklődés volt a Duna TV egyik műsora iránt. Az Eurovíziós Dalverseny ráadásul a fiatalabb célcsoportban (18-49 évesek) még egy hajszállal erősebb is volt, mint a teljes népességet mérő kategóriában. A monstre műsor este 9-től éjjel egyik tartott, és mind a két fenti kategóriát tekintve remekelt. A közönségaránya 27 százalék felett volt, ami azt jelenti, hogy a tévék előtt ülők több mint negyede követte a dalversenyt. A késői befejezés miatt a kereskedelmi célcsoportban elért 335 ezres, és a teljes lakosságban mért 800 ezres nézősereg kifejezetten erős. Ez a szám ugyanis azt jelzi, mennyien nézték végig az adást, azok, akik belenéztek a műsorba még többen voltak, az MTVA közleménye szerint közel 2 millióan kapcsoltak hosszabb-rövidebb ideig az adásra.

Óriási felhőkarcoló épülhet a Váci úton


A közmédia a mostani kimagasló eredmény mellett szokás szerint a sportműsorokkal ért el komolyabb tömegeket. Szombaton a foci és a technikai sportok uralták az M4 Sport műsorát: a 13.57-kor kezdődő Spanyol Nagydíj időmérőjét 273 ezren nézték, majd 17.57-től kezdődően az OTP Bank Liga (FTC - DVSC) újabb fordulóját 190 ezren, majd a második meccset (Újpest - Videoton) 161 ezren. A WTCC - Túrautó Bajnokságot pedig 149 ezer fő választotta. Vasárnap mindent vitt az F1 és a Túraautó Bajnokság: a Spanyol Nagydíj izgalmait 559 ezren követték, de a megelőző stúdióbeszélgetésre is kíváncsi volt 292 ezer ember, ahogyan az értékelésre is, ez utóbbi nézettsége 262 ezer fő. Szintén vasárnap jelentkezett a Hungaroringről közvetített WTCC - Túraautó Bajnokság, annak futamát 150 ezren, míg a stúdióbeszélgetését 173 ezren látták. Az M4 esetén a fenti számok mindegyike a teljes lakosságra értendő.

CSED, GYES, GYED kalkulátor

Számítsa ki, hogy mennyi CSED, GYED, illetve GYED-re jogosult!
CSED, GYES, GYED kalkulátor

A Duna TV erős szombatja miatt a kereskedelmi tévék értelemszerűen gyengébben szerepeltek aznap. Az RTL számait azonban ez összességében nem befolyásolta, hiszen egy héttel korábban sem vitézkedett azon a napon. Vasárnap pedig ha nem is teljesen váratlanul, de maguk mögé utasították a TV2-t. A legnézettebb filmek ugyanis a múlt héten is az RTL Klubon futottak. A Robert Downey Jr. főszereplésével készült Vasember trilógia harmadik epizódja ráadásul a hét legnézettebb műsora lett a kereskedelmi célcsoport körében, sávját toronymagasan megnyerte a 22,3 százalékos közönségarányával, megelőzve aznap a 20,4 százalékot elérő Nagy Duettet is. Igaz a teljes lakosság esetén továbbra is az énekes műsor számai voltak a legerősebbek.

A TV2 ugyan ezúttal a hétvégén nem volt olyan ellenállhatatlan, mint egy héttel korábban, ám ők sem estek vissza. Ennek hátterében pedig az áll, hogy jó döntésnek bizonyult Ördög Nóra műsorát napi szintűvé alakítani. A Vigyázat, gyerekkel vagyok! ugyanis minden hétköznap erősen felfele húzza (főleg az elmúlt hónapokhoz képest) a csatorna átlagát. Ráadásul az előtte műsorba kerülő Extrém activity is az átlag körüli, vagy azt kissé meghaladó számokat hoz. Így az erősebb hétköznapoknak köszönhetően az ezúttal elmaradó hétvégi tarolás sem jelentett gondot.


A 19. héten tovább nőtt az RTL Klub Híradó és a TV2 Tények közötti különbség. A múlt héten ugyanis az ország legnézettebb hírműsora, vagyis az RTL Klub Híradó átlagosan 21,3 százalékot ért el a kereskedelmi célcsoport körében, szemben a Tények mindössze 15,6 százalékával. Az RTL Klub Hírigazgatóságának műsorai közül a top50-es listába bekerült a múlt héten is a Fókusz Plusz, ami május 13-án 17,7 százalékos közönségarányt ért el a 18-49-es korosztály körében.

Csoportszinten ismét nőtt a különbség a 19. héten az RTL Magyarország és a TV2 csoport csatornáinak nézettsége között a kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben. Az RTL Magyarországhoz tartozó csatornák átlagos, 19. heti főműsoridős Live+As Live közönségaránya a 18-49-es korosztály körében ugyanis 29,8 százalék volt (+0,8 százalékpont), míg a TV2 Csoport 21,3 (-0,8 százalékpont) százalékot ért el. Az RTL Klub főműsoridőben a kereskedelmi célcsoport körében idén már 122 estét nyert meg, míg a TV2 mindössze nyolcat.

Leesik az állunk a Ford gyönyörűségétől

A 19. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49 éves korcsoportban az RTL Klub stagnált (16,7 százalékos közönségarány), ahogy a TV2 (11,6 % SHR) esetében sem volt forradalmi változás. A két RTL-es kábelcsatorna közül a F+ (4,3% SHR) tudott növekedni, ám a Duna TV (4,7% SHR) a fent említett Eurovíziós Dalverseny miatt őket is lenyomta. A Cool (3,4 % SHR) csak a Viasat3-at (2,2 % SHR) tudta megelőzni az általunk rendszeresen vizsgált csatornák közül.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.