Vakon bíznak a szervizekben a magyar autósok


A magyar autósok 98 százaléka elégedett a szervizével, amelynek megválasztásánál nem az ár, hanem a megbízhatóság és a gyorsaság a legfontosabb szempont – derült ki a Bárdi Autó országos, reprezentatív kutatásából. Az autósok több mint kétharmada kisebb, bevált műhelyekben javíttatta a négykerekűt. A bontott alkatrészek azonban már azok körében sem népszerűek, akik maguk gondoskodnak a kellékek beszerzéséről.

A Bárdi Autó megbízásából a Trend International által készített országos, régióra, településtípusra és a háztartás nagyságára is reprezentatív közvélemény-kutatás szerint az autósok többsége egy fajta szervizbe viszi az autóját, ami jellemzően kisebb magánszerviz, és ezen belül is vélhetően ugyanabba a szervizbe jár évek óta. Ennek az egyik nyilvánvaló oka a rendkívül magas bizalom: kétharmaduk teljes mértékben elégedett azzal a szervizzel, ahová rendszeresen viszi az autóját, és összességében 98 százalékuk adott 4-es vagy 5-ös osztályzatot bejáratott szervizének. Az autósok a kisebb magánszervizeket részesítik előnyben, 71 százalékuk választotta az elmúlt években ezt az opciót a szervizelésnél, míg márkafüggetlen szervizt 16 százalékuk, saját márkaszervizt 14 százalék választott.
 
 

A Bárdi kutatásából kiderült: az autósok több mint fele, 57 százaléka szerint a szerviz megbízhatósága a legfontosabb szempont a kiválasztásban. Emellett természetesen az ár játssza a második legfontosabb szerepet, a kedvező, jó árat a válaszadók fele tartja jelentősnek, mintegy harmaduknál a gyorsaság és a szakértelem volt kiemelten fontos. A szerviz közelsége is meghatározó tényező majdnem minden ötödik válaszadónak. Az ismertséget, mint választási szempontot a válaszadók csupán 8 százaléka emelte ki.

Tarolnak az utángyártott alkatrészek
Akik maguk vesznek alkatrészt, elsősorban autóalkatrész kereskedőtől szerzik be. Sokan keresik az utángyártottat, ilyet 4-ből 3-man vásárolnak, emellett 65 százalékuk veszi meg a gyárit is.. A döntés elsősorban a cserélendő alkatrész típusától és árától függ, hiszen nem mindegy, hogy féktárcsát kell cserélni, vagy kárpitpatentot. 

A felmérés során 1000 főt kérdeztek meg 2017 márciusában, a megkérdezettek mindegyike minimum egy autóval rendelkező háztartásban él.
 
mfor.hu 


Olvasta már?



hirdetés
Lázár csúnyán nekiment Garancsi cégénekLázár csúnyán nekiment Garancsi cégének

A Market Zrt. főnöke, Scheer Sándor alaposan felbosszantotta a minisztert.

.
hirdetés
elrejt
 
.