16 százalékkal dobta meg a Liszt Ferenc-repülőtér utasforgalmát az augusztus


A nyár utolsó hónapjában 1 millió 330 ezer utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren.

Tizenhat százalékkal nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma augusztusban az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az anna.aero szaklap legfrissebb adataiból.

(MTI)

Az év nyolcadik hónapjában 1 millió 330 ezer utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren, 15,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A CAPA légiközlekedési adatszolgáltató szerint a kezelt légi áru 2,1 százalékkal 10,1 ezer tonnára emelkedett, a gépmozgások (le- és felszállások)  száma pedig 7,9 százalékos emelkedés után 9768 volt.

Az év eddigi részében Budapesten eddig 8 millió 643 ezer utast kezeltek, 14,7 százalékkal többet, mint 2016 január-augusztusi időszakában.

A Budapest Airport vezetői korábban többször is azt becsülték, hogy a tavalyi 11,1 százalékos forgalombővülés után idén ennél is nagyobb mértékben emelkedhet az utasforgalom, amely meghaladhatja év végére a 13 milliót.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Kizárt, hogy teljesüljön Orbán víziójaKizárt, hogy teljesüljön Orbán víziója

A Fidesz velencei frakcióülésén a kormányfő nagyívű perspektívát vázolt fel.

.
hirdetés
elrejt
 
.