70 éves a horrorregények királya


Szeptember 21-én lett hetvenéves Stephen King amerikai író, a horror műfajának koronázatlan királya, korunk egyik legolvasottabb szerzője, akinek számos művéből készült nagysikerű film.

A Maine állambeli Portlandben született, számos művének ez az állam a helyszíne. Kétéves volt, amikor apja elhagyta a családot, ettől kezdve anyja nevelte őt és bátyját. Hétévesen megtalálta apja horror és sci-fi könyveit, és - nem kis részben a rikító borítók miatt - teljesen a műfaj hatása alá került. Első története tizennyolc éves korában jelent meg Fiatal sírrabló voltam címmel, első "profi" novellája, Az üvegpadló két évvel később, 1967-ben látott napvilágot. Nem akart messze kerülni otthonától, ezért Maine állam egyetemén tanult, egyetemistaként dolgozott és lázadt, tiltakozott a vietnami háború ellen. Végzése után nem tudott elhelyezkedni, egy évig mosodában és benzinkútnál dolgozott, majd 1971-től középiskolában tanított angolt, miközben folyamatosan írt.

Stephen KingStephen King

Élete 1973-ban változott meg, a Doubleday Kiadónál megjelent Carrie című regénye. A telekinetikus képességekkel rendelkező lányról szóló mű kéziratát először kidobta, csak felesége bíztatására halászta ki a szemétkosárból, hogy befejezze. A történetet az akkor még ismeretlen Brian De Palma filmesítette meg Sissy Spacek főszereplésével, hatalmas sikerrel.

ezzel a csinos cikkel ünnepelte a Maine-i Egyetem diákújságja az egykori hallgató, "Steve" King első könyvsikerét

A kedvező fogadtatásnak és a magas honoráriumnak köszönhetően King főállású író lett, de a hirtelen jött népszerűség miatt kicsúszott a lába alól a talaj. Művei évekig a kábítószer és az ital hatása alatt születtek, függőségéből terápia és családja segítségével lábalt ki. Egymás után jelentek meg a műfaj klasszikussá vált darabjai: a Cujo, a Christine, a Tortúra és a leghíresebb, az 1977-es Ragyogás. 1985-ig Richard Bachman álnéven is publikált, mert attól tartott, hogy a közönség egy írótól csak egy könyvet fogad el évente. Így jelent meg például a Sorvadj el! (Az álnév kiötlésekor Richard Stark egyik krimije hevert az asztalán, és a kanadai Bachman-Turner Overdrive lemezét hallgatta; nem mellesleg a Richard Stark is álnév, mögötte Donald E. Westlake rejtőzik.)

Részlet a Ragyogás c. filmbőlRészlet a Ragyogás c. filmből

A horrorírónak beskatulyázott King legnagyobb vállalkozása A setét torony című nyolcrészes sorozat, melynek főhőse a harcos, aki rendíthetetlenül tör a metafizikai jelentést is hordozó torony felé. A kötetekben a sci-fi, a fantasy, a horror és a western elemei keverednek, az ebben teremtett világon alapuló filmet Idris Elba főszereplésével az idén mutatták be. 1982-ben romantikus és már-már realista oldaláról mutatkozott be A remény rabjai című könyvével, és ezt a vonalat folytatta 1996-ban A halálsoron - mindkét regényt Frank Darabont vitte filmre.

King rendkívül termékeny író, hatvannál is több regénye és több száz novellája jelent meg, több könyvet más szerzőkkel közösen jegyez. Művei sok ponton találkoznak egymással, nevek és személyek vándorolnak egyik könyvéből a másikba. Szinte valamennyi művét filmre vitték, a Tortúra női főszerepéért Kathy Bates Oscar-díjat kapott. A legnagyobb sikert a Stanley Kubrick által rendezett Ragyogás érte el Jack Nicholson tébolyult mosolyával. Az író egyébként olyannyira elégedetlen volt a filmmel, hogy elkészítette saját változatát, amely természetesen megbukott. Művei alapján tévésorozatok is készültek, ilyen volt az Az, a Búra alatt, a Haven és a Kingdom Hospital. A kétkötetes Az című művéből Andres Muschietti rendezett filmet, amelyet szeptember elején mutattak be hatalmas sikerrel.

Most adják az Az című regényéből készült új filmet, a képen PennywiseMost adják az Az című regényéből készült új filmet, a képen Pennywise

1999-ben súlyos baleset érte, sétálás közben elütötték, akkor úgy tűnt, egyik lábát amputálni kell. Tíz nap alatt öt operációt hajtottak végre rajta, és hosszas lábadozás után sikerült felgyógyulnia. A "bűnös" autót ügyvédje megvette, és a roncstelepre küldte, King nagy bosszúságára, aki személyesen szerette volna ripityára törni. A baleset annyira megviselte, hogy 2002-ben bejelentette: felhagy az írással. Rajongói nagy örömére meggondolta magát, de alkotói tempója lelassult.

Az írás mellett focizik, írótársaival alapított együttesében gitározik és énekel. Számos díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a rangos Nemzeti Könyvalap életműdíját is, könyvei milliós példányszámban kelnek el. A jogdíjakból hatalmas vagyonra tett szert, de bőkezűen adakozik is. Saját bevallása szerint évente négymillió dollárt fordít jótékonysági célokra. Különcsége az autogramosztás terén is megnyilvánul: a rajongók csak egy internetes listára feliratkozva kaphatják meg aláírását. Három gyermeke közül kettő is az írást választotta hivatásul, egyikük Joe Hill néven saját jogán elismert horrorszerző.

King az e-könyvek piacán is népszerű, 2009-ben az Amazon Kindle e-könyv olvasójának piacra dobásához időzítették UR című regényének megjelenését: a mű főhőse Kindle olvasóján a másnapi újságot is tudja olvasni, és a jövendőbeli események bekövetkeztét kell megakadályoznia.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.