Így sem lehetett még pénzhez jutni


Jelentős újítást vezet be az MKB Bank, az online hitelkalkulátoruk személyre szabott és kötelező ajánlatot ad az ügyfeleknek.

Az MKB Banknál számos változás volt az elmúlt időszakban, erőteljesen elmozdultak a digitalizáció irányába. Hetényi Márk, az MKB Bank lakossági és digitális vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a digitalizáció célja az ügyfélélmény növelése, ez pedig stratégiai kérdés. Az elmúlt három év alatt nagyon sokat tettek a banknál, és immár a hazai piaci átlag felett jár az MKB. A bank a közeljövőben új core rendszerre (szerk.: alaprendszer) tér át, ami szintén a jövő kihívásainak igyekszik eleget tenni.

A bank core rendszerének lecserélése világszerte 3-5 éves periódus szokott lenni. Az első tervekhez képest a bank csúszik, ugyanakkor így is az egyik leggyorsabb lesz világviszonylatban. A bevezetés többek között a nemzetközi szabályok változása miatt (MiFID2, PSD2, stb.) is tolódott.

Az MKB-nál azt az utat választották, hogy a szervezeten belül oldják meg a fejlesztéseket, igen jelentős IT-állománnyal dolgoznak, de emellett vannak természetesen külső beszállítóik is. Az új rendszerük már úgynevezett "open bank" lesz, és külső fejlesztők is fejleszthetnek applikációkat a bank számára.

Az utóbbi idők fejlesztései között volt az online számlanyitás és a mobiltelefonos érintéses fizetési lehetőség bevezetése is. A fejlesztések újabb lépését jelentette be pénteken a pénzintézet. Egyedülálló digitális szolgáltatással forradalmasítja ügyintézését az MKB Bank: ügyfelei online személyre szabott jelzáloghitel-ajánlatot kapnak anélkül, hogy fel kellene keresniük a bankfiókot.

A jelzáloghitelek elbírálása eddig több napig, de sokszor hetekig tartott, ezzel szemben az új kalkulátor jelentősen lerövidíti ezt az időintervallumot. Az ügyfelek azonosítása miatt mindenképpen személyesen jelen kell lenni a folyamat során, ugyanakkor a cél ennek minimálisra való csökkentése.

Az adatokat a kalkuláció során meg kell adni, ugyanakkor egy jelzáloghitelnél ellenőrzési pontok vannak és közokiratba kell foglalni a szerződést. A bank nemcsak a meglévő, hanem más bankok potenciális ügyfelei számára is kínálja a hitelkalkulátort és az így igényelhető termékeket. A rendszer az ügyfélminősítést végzi el, az ajánlat – amennyiben helyesen adta meg az adatokat - kötelező érvényű lesz 24 órán belül. Egy átlagos kalkulátorhoz képest több adatot kér be a rendszer, így testre szabott ajánlatot fognak kapni az ügyfelek.

Az elmúlt időszak fejlesztései már értékelhető számokat hoztak: az online számlanyitás például 250 felett van, ez nagyjából olyan, mintha 5 bankfiókot nyitottak volna. A PAY szolgáltatásokat a digitális szolgáltatást igénybe vevők 10 százaléka használja aktívan, ugyanakkor itt még várják az áttörést.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Motivációs ajándékokat vesz 143 millióért az MLSZMotivációs ajándékokat vesz 143 millióért az MLSZ

Kulcstartók és motivációs medálok járnak a Bozsik-programban résztvevők számára.

.
hirdetés
elrejt
 
.