Matolcsy további szja csökkentést szorgalmaz


A jegybank elnöke a Figyelőnek adott interjút, amelyben elmondta mikor érheti el az infláció a célszámot, illetve milyen ütemű fejlődés kellene a felzárkózáshoz.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Figyelőnek adott interjújában kifejtette, hogy a hazai jegybank úgy tudott végrehajtani monetáris lazítást, hogy közben nem duzzadt fel, sőt csökkent az elmúlt években. 
 
 
Matolcsy György
 
Az elnök szerint a központi bank intézkedései – így a kamatcsökkentési ciklusok és a Növekedési hitelprogram - 2013 és 2016 között közel felét adták a hazai gazdasági bővülésnek. Az alacsonyabb kamatok ráadásul 2013 óta 1 600 milliárd forintos kamatmegtakarítást jelentettek az államnak.
 
Bérkalkulátor 2018

Ismerje meg a 2018-es szabályokat!
Számoljon velünk, mennyi lesz a bére jövőre!

 
Matolcsy György megerősítette a korábbi kommunikációt, miszerint a jegybank 2019 közepére várja a 3 százalékos inflációs cél elérését, ehhez azonban mindvégig szükséges az alapkamat történelmi mélyponton, és a bankközi kamatok nulla százalék körüli szinten tartása, és a hosszú lejáratú állampapír-piaci hozamok leszorítása.

A jegybank elnöke szerint nem lehet hátradőlni, a tartós és fenntartható felzárkózás eléréséhez versenyképességi fordulatra is szükség van, legalább 2-3 százalékkal kellene meghaladni az utolérendő térség növekedési ütemét.

Noha az egykulcsos adó bevezetése Matolcsy György gazdasági miniszteri időszakához kötődik, az mégis újdonságnak hat az elnök nyilatkozatában, hogy a jegybank szorgalmazza a személyi jövedelemadó további csökkentését. Más kérdés, hogy a 10 százalék alatti szja kulcsról korábban Orbán Viktor miniszterelnök többször megemlékezett, mint elérendő cél.

Az MNB elnöke szerint az eurót akkor lehet majd bevezetni, ha szűkebb lesz a rés az eurózóna, és a hazai gazdaság teljesítménye között, így a zónán belül is töretlen maradhat a gazdaság fejlődése. A jegybankelnök leszögezte, hogy továbbra sincs forint árfolyamcéljuk, a stabil árfolyam az optimális, ezt sikerült elérni az elmúlt években, és ezt kell tartani. 
 
mfor.hu

Olvasta már?



hirdetés
Megtették: kibabrálnak Orbánék a közmunkásokkalMegtették: kibabrálnak Orbánék a közmunkásokkal

A dolgozók idén jól járnak, ahogy a nyugdíjasok is, a közmunkások viszont bukni fognak.

.
hirdetés
elrejt
 
.