Rugalmas munkaidő: az utolsók vagyunk Európában


A társadalom egészségesebb közérzetének kialakításához szükség lenne a nők számára több rugalmas munkaidő biztosítására, ennek alig 8 százalékos arányával Magyarország az EU-n belül az utolsó helyen áll - többi között erről beszélt a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója hétfőn Zsámbékon a nők helyzetéről rendezett szakmai konferencián.

Kopp Mária elmondta, hogy a nők nehezen felelnek meg a gyereknevelés és a karrierépítés kettős szerepének. A társadalom ugyan álszent módon esélyegyenlőséget hirdet, valójában azonban sokféle módon akadályozza a nők boldogulását. Holott a nők erősen pozitív hatást fejthetnek ki a társadalomra. A munkahelyen például a férfiak általában rivalizálnak egymással, a nők másfajta értékrendje szerint inkább a jó légkör kialakítására törekednek, ami egy adott közösségben végső soron a gazdasági mutatók javulását is eredményezheti.

A felmérések szerint a magyar társadalom ma is gyerekbarát, mégsem engedi ennek az attitűdnek a kiteljesedését. Az adatok igazolják, hogy a fiatalok többsége kettőnél több gyereket szeretne, ám mégis jelenleg átlagban 1,3 gyereket vállalnak a 40 éven aluli családok. A tapasztalat szerint ugyanis a gyermek sok esetben az elszegényedéssel jár. A családok helyzetbe hozásának a politikán kívül fontos szerepe lehet a munkahelyeknek, az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek is - hangsúlyozta a szakember.

Ugyancsak felmérések igazolják, hogy a házasságban élő férfiak időskori életkilátásai ötször jobbak, mint az egyedül élő kortársaiké, nők esetében pedig nem annyira a házasság, inkább a harmonikus kapcsolat hosszabbítja meg az életet. A nők azonban nem csupán védőernyőként szolgálnak párjuk számára, hanem a túlzott anyagias szemléletük a férfi korai halálában is szerepet játszhat. Irreális elvárások esetén ugyanis a férfi a nyomás hatására frusztrálttá válik, belehajszolja magát erőn felüli vállalásokba, ami az egészségkárosító rizikófaktorokat növeli.

Az előadó elhibázottnak nevezte a feminista mozgalmaknak a férfiak és nők egymás szembeállítását célzó törekvéseit. Álláspontja szerint - amint kifejtette - inkább a család szerepének hangsúlyozása lenne a követendő. A harmonikus családi légkörben felcseperedő gyerek többnyire egészségesebb, intelligensebb, mint az egymással harcban álló szülök esetében - mondta Kopp Mária.

MTI/Menedzsment Fórum


Olvasta már?



hirdetés
Végrehajtás alatt a veszprémi kéziklub?Végrehajtás alatt a veszprémi kéziklub?

Újabb okot találtunk arra, miért is kell hirtelen új tulajdonosnak beszállnia a veszprémi kézicsapatba.

.
hirdetés
elrejt
 
.