Az NGM szerint csak megtorpanás volt és nem fordulat az iparban


Az ipari rendelésállomány és a bizalmi indexek is azt vetítik előre, hogy a januári megtorpanás után februártól folytatódik az ipari termelés növekedése Magyarországon - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Januárban az előző évihez képest gyakorlatilag stagnált az ipar teljesítménye, aminek fő okát a téli leállások jelenthetik. A decemberi szabadságolások áthúzódtak januárra, ez okozhatta, hogy az ipari teljesítmény nem a korábbi lendületének megfelelően növekedett januárban - fejtette ki a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, a januári stagnálásból nem lehet hosszabb távú következtetéseket levonni az év egészére.

Kapcsolódó anyag: 16 havi mélyponton az ipar növekedése

Lenner Áron Márk jelezte, a januári adatokra vonatkozó első becslését közölte a KSH, még nem tudják, melyik ágazat hogyan teljesített. A részletes adatok alapján lehet majd látni, milyen folyamatok állnak az összesített számok hátterében - mondta.

Ez most a világ leggyorsabb kocsija

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a kormány az idén már megtárgyalta az Irinyi-tervet, amely a magyar iparfejlesztés átfogó koncepciója. Ez az a fő stratégiai dokumentum, amelynek alapján az uniós és a hazai források bevonásával a magyar ipari termelést támogatja a kormány - mutatott rá.

Hozzátette, stratégiai cél, hogy az ipari termelés bruttó hazai termékhez (GDP-hez) való hozzájárulása 30 százalékra emelkedjen 2020-ra. Ez reális az ipari termelés tavalyi egész évi 7,5 százalékos növekedési ütemét tekintve - hangsúlyozta Lenner Áron Márk.

MTI




Feszes bőrre vágyik?

Ha szebb bőrt szeretne próbálja ki készülékünket, mely segít a
narancsbőr kezelésében, a zsírbontásban és hatóanyagok bőrbe juttatásában.
Rendelje meg a készüléket most!

.
hirdetés
Százötven éves a budapesti kötött pályás közlekedésSzázötven éves a budapesti kötött pályás közlekedés

Az első lóvasút 1866. július 30-án indult el.

.
hirdetés
elrejt
 
.