2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága 16 milliárd 97 millió forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot az eredménytartalékból a társaság március 21-én tartandó közgyűlésén. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósága pedig 8 milliárd 999 millió forintos osztalékra tett javaslatot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.

Az Elmű igazgatósága javaslata szerint az osztalék mértéke részvényenként 2650 forintnak felel meg. Elfogadásra javasolják a közgyűlésnek azt is, hogy a 2013-as beszámoló mérlegfőösszegét 273 milliárd 174 millió forintban rögzítsék, továbbá határoznának az eredménykimutatás alapján az adózás utáni eredményről is, ami 29 milliárd 880 millió forint veszteség. Ez az eredménytartalékot csökkenti.

Az Émász szintén március 21-én tartja éves rendes közgyűlését, az igazgatóság összesen közel 9 milliárd forintos osztalékot javasol, ami részvényenként 2950 forintnak felel meg. A tavalyi éves beszámoló mérlegfőösszegét 117 milliárd 916 millió forintban határoznák meg, míg az eredménykimutatás után az adózott eredményt 3 milliárd 917 millió forintban rögzítenék.

Mindkét társaság közgyűlésén személyi kérdésekről is döntenek majd. Maria-Theresia Elisabeth Thiell igazgatósági tagságát október 1-jei hatállyal további három évre; Kövesdi Zoltánét május 1-jei hatállyal egy évre; Hans Günter Hogg mandátumát pedig július 1-jei hatállyal három évre hosszabbítanák meg, mind az Elműnél, mind az Émásznál. Emellett mindkét társaság felügyelőbizottságában Martin Konermann április 25-től, Martin Herrmann pedig április 14-től további három-három évig lenne tag; a március 21-i hatállyal lemondott Hermann Lüschen helyére pedig Marc Wolpensingert javasolják, három éves időtartamra.

Az Émász felügyelőbizottsági tagságáról lemondott Gembiczki Tibor munkavállalói küldött, az ő utódját még nem nevezték meg. A leendő tagot ugyancsak három évre választják.

Boross Norbert szóvivő múlt héten közölte, hogy a tervezettnél két héttel korábban tartja éves közgyűlését az Elmű és az Émász. Indoklása szerint azért tartják korábban a közgyűlést, hogy a részvényesek eleget tudjanak tenni az állampolgári kötelezettségeiknek, és április hatodikán szavazni menjenek, ne közgyűlésen kelljen megjelenniük.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!