2p

Gyengüléssel fejezte be a szerdai kereskedést a BUX index, mely elsősorban a bankpapíroknak köszönhette gyenge teljesítményét. A többi blue chipnek is rossz napja volt, míg az E-Star 15 százalékot zuhant az egyhetes pihenő után.

18 813 ponton fejezte be a hosszú hétvége utáni első kereskedési napot a BUX index, ez 1,13 százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki értékénél. A forgalom kimondottan élénk volt a pesszimista hangulatban, a nap végére mintegy 10 milliárd forint cserélt gazdát.

A vezető részvények kivétel nélkül visszaeséssel fogtak neki a rövid hétnek. A nap vesztese az OTP lett miután 2,08 százalékos bukás után 3946 forinton fejezte be a szerdai kereskedést. A Mol eközben 18 775 forinton zárt, ami 0,74 százalékkal maradt el pénteki árfolyamától, míg a Magyar Telekom 396 forintos jegyzése öt forinttal volt alacsonyabb, mint a hétvége előtt.

A gyógyszergyártóknak sem volt jó napjuk, hiszen a Richter 40 400 forintos ára 0,42 százalékkal alacsonyabb volt a péntekinél, míg a szektortárs Egis 0,3 százalékkal lett olcsóbb, így 18 265 forinton állt meg délután.

A kispapírok közül a legnagyobb érdeklődés az E-Star mai teljesítményét előzte meg miután a társaság a múlt hét eleje óta fel volt függesztve. A cég bejelentette, hogy minden kötvényét visszavásárolná jókora diszkonttal, ezzel kerülnék el a közelgő lejárat okozta nehézségeket. A részvények a több mint egy hetes kihagyás után ma a lehető legnagyobb eséssel zártak, a 370 forintos árfolyam 14,94 százalékos zuhanást jelentett péntekhez képest.

Jó napja volt viszont a forintnak a bankközi devizapiacon, hiszen a pénteki jelentős gyengülés után stabilizálni tudta helyzetét. Délután 280,65 forintot kellett fizetni egy euróért, ami 0,2 százalékkal maradt el a legutóbbi jegyzéstől. A dollárral szemben 216,61-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank a nap második felében 232 forintot ért.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon oldalazás volt tapasztalható a keddi jelentős mínuszok után: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,24 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 0,38 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 0,51 százalékos javulást mutatott a nap második felében. A Wall Streeten is óvatos optimizmussal indult a nap, az első pár óra után a Dow 0,2 százalékos pluszban volt, míg a S&P 0,05 százalékkal állt keddi záróértéke felett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!