3p

A Richter Gedeon Nyrt. keddi éves közgyűlésén a tulajdonosok jóváhagyták az igazgatóság által javasolt részvényenkénti 590 forintos osztalékot.

A Richter Gedeon Nyrt. keddi éves közgyűlésén a tulajdonosok jóváhagyták az igazgatóság által javasolt részvényenkénti 590 forintos osztalékot.

A gyógyszergyár az évek óta változatlan osztalékpolitikájának megfelelően a tavalyi nyereség 25 százalékát osztja szét a részvényesek között, ez az összeg az idén összesen 10,98 milliárd forint osztalékot jelent. A fennmaradó 32,76 milliárd forint az eredménytartalékba kerül. Tavaly részvényenként 450 forintot fizetett a cég. Az osztalék kifizetése az idén június 15-én kezdődik.

A közgyűlés a részvénytársaság magyar számviteli szabályok alapján készült 2008. évi beszámolóját 360,743 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 43,737 milliárd forint adózott eredménnyel fogadta el.

Bogsch Erik vezérigazgató a tavalyi év eredményei közül kiemelte, hogy a Richter egyik eredeti vegyületének fázis II. klinikai vizsgálata sikerrel végződött, továbbá Debrecenben megkezdődött a biotechnológiai üzem építése. A vezérigazgató kifejtette, hogy a világgazdasági válság a gyógyszeripart kevésbé érinti, mert ez a terület kevésbé recessziófüggő. A hektikus árfolyammozgások ugyanakkor éreztették a hatásukat a Richter pénzügyi eredményén. Szavai szerint Magyarországon a gyógyszeriparban a válság már 2007-ben elkezdődött a gyógyszer-gazdaságossági törvény elfogadásával. Megemlítette, hogy a szabályozásból eredő elvonások 2008-ban 8,5 milliárd forinttal terhelték a Richtert.

Hangsúlyozta, hogy a Richter pénzügyi helyzete stabil, a cégnek nincsenek hitelei. Ennek ellenére folytatják a költségcsökkentő intézkedéseket a hatékonyság és a versenyképesség növelése érdekében. Az eddig meghozott takarékossági intézkedések közt említette a magyarországi marketing kiadások és a beruházások visszafogását. A Richter az elmúlt két évben évi 16-17 milliárd forintot költött beruházásokra, ez mintegy 10 milliárddal kevesebb a megelőző években erre a célra fordított összegeknél.

A közgyűlésén a részvényesek 76,4 százalékos többséggel megerősítették, hogy alkalmazni kívánják a 25 százalékos szavazati korlátot. Ennek alapján a közgyűlésen 25 százalék fölötti szavazati jogával egy részvényes vagy részvényesi csoport sem élhet, függetlenül a tulajdoni hányadától. A szavazati korlát alkalmazását a társasági törvény 2007 novemberi módosítása teszi lehetővé.

A részvényesek ugyancsak 76,4 százalékos többséggel jóváhagyták azt az alapszabály-módosítást, amely a nyilvános vételi ajánlat elfogadását, továbbá a nyilvános vételi ajánlat megzavarására hozandó lépésekről a döntést az igazgatóság hatáskörébe utalja át a közgyűlés hatásköréből.


A nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) alapján készült, konszolidált beszámolót 384,133 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 41,577 milliárd forint adózott eredménnyel fogadta el a közgyűlés. A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot saját részvények vásárlására a következő éves közgyűlés időpontjáig. A Richter az alaptőke 10 százalékának erejéig vásárolhat saját részvényt, ami mintegy 1,86 millió darab részvényt jelent. A sajátrészvény- vásárlás az elfogadott határozat szerint a munkavállalói és vezetői ösztönzési rendszer részvényszükségletét szolgálja, továbbá a Richter stratégiai céljainak megvalósítását segíti, így felvásárlási ügyletekben a részvények fizető eszközként használhatóak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!