2p

A Deutsche Telekom (DT) távközlési konszern teljes privatizációját sürgeti a német számvevőszék. A kormány a felvetésre reagálva hétfőn közölte, hogy egyelőre nem tervezik az állami tulajdonrész értékesítését.

A számvevőszék alelnöke a Die Welt című lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az állam gazdasági szerepvállalása folyamatos elemzést és felülvizsgálatot igényel. Minden esetben meg kell vizsgálni, hogy fűződik-e közérdek az állami befolyáshoz egy-egy gazdasági társaságban. A vasúti infrastruktúra területén például indokolt az állam jelenléte tulajdonosként, és nem lenne jó megoldás a hálózat leválasztása és privatizációja - mondta Christian Ahrendt.

A távközlésben viszont már nincs szükség az államra tulajdonosként, hiszen a piacon erős a verseny és magas szintű a résztvevők innovációs, újító tevékenysége. Közérdek híján pedig nincs szükség az állami tulajdonrész megtartására - tette hozzá.

A német állam nyomdától fesztiválszervező cégig összesen 702 társaságban érdekelt. A világszerte 230 ezer embert foglalkoztató DT-ben 31,9 százalékos az állami tulajdonosi részesedés. A pénzügyminisztérium távlati tervei között szerepel a privatizáció folytatása, a tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint azonban jelenleg nincs napirenden a részesedés csökkentése.

A DT a Magyar Telekom Nyrt.-ben 59,21 százalékos közvetett tulajdonosi részesedéssel, illetve szavazati joggal rendelkezik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!