2p

Az első negyedévben 115 millió forint volt a tőzsdén jegyzett FreeSoft Nyrt. üzemi szintű vesztesége, 55 százalékkal kisebb mint 2009 első három hónapjában - közölte a FreeSoft a nemzetközi pénzügyi szabvány (IRFS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben a BÉT honlapján.

Az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó FreeSoft 1,5 milliárd forint árbevételt ért az idei első negyedévben, ami 22,4 százalékkal marad el a bázisidőszak adatától. Az adózott veszteség 100 millió forint, szemben az egy évvel
korábbi 283 millió forint veszteséggel. Az egy részvényre jutó adózott eredmény (EPS): mínusz 53 forint.

A készpénztermelő képességet mutató kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) mínusz 49 forint volt az előző évi mínusz 120 forint után. A társaság jegyzett tőkéje változatlanul 1,88 milliárd forintot tett ki 2010. március 31-én, a saját tőke az egy évvel korábbihoz képest 3,7 százalékkal, 2,58 milliárd forintra csökkent.

A FreeSoft részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak, a részvény a hétfői kereskedést 2.160 forinton zárta. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 2.765 forint, a legalacsonyabb 1.432 forint volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!