3p

A 700 ezer iparosított technológiával épült lakásból eddig 320 ezer újult meg, a megmaradt 380 ezer lakás felújítását 2020-ig kívánja elérni a kormány, ezért indítja el jövő februárban a Panel III. programot - jelentette be Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A program 500 milliárd forintba kerül - ismertette Horváth Attila Imre, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Ennek egyharmada lesz vissza nem térítendő támogatás, a kétharmad rész megosztásáról még folynak a tárgyalások, de önkormányzati támogatás és MFB hitel is szerepel a források között - tette hozzá az államtitkár.

A panelfelújítási programot - amely azonban nemcsak a paneles technológiával épített lakásokat, hanem a más, úgynevezett iparosított technológiát, így az alagútzsalusat, a síkzsalusat, a salakbetonosat is jelenti - 2001-ben az akkori Orbán-kormány indította el. Ennek folytatása volt a 2009-ben indított Panel II. program, amely annyi pályázatot fogadott be, hogy 2010-ben 14 milliárd forint forrás hiányzott a megvalósításhoz. A még hátralévő pályázatok lezárásához 4,2 milliárd forint szükséges, és ez rendelkezésre áll - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a visszalépések is csökkentették a szükséges forrást.

Jelenleg a felújítások finanszírozása három forrásból történik: egyharmad rész a vissza nem térítendő állami támogatás, egyharmad az önkormányzati támogatás és egyharmad a saját erő, amelyhez MFB-hitel is rendelkezésre áll. Miután a 2014-2020 közti uniós költségvetési időszakban már épületenergetikai felújításra is igénybe lehet venni uniós forrást a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programból (KEHOP), így a vissza nem térítendő támogatás egy része ebből származik. Emellett a szén-dioxid-kvóta eladásából származó Zöld Finanszírozási Rendszer (ZFR) is rendelkezésre áll. Az önkormányzatokkal még tárgyalnak a helyi támogatásról, miután az ilyen lakások 40 százaléka Budapesten található, így itt a kerületekkel kell megállapodni erről.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az MFB 40 milliárd forintos hitelkeretéből mára 10 milliárd maradt, és a tárca szeretné ezt feltöltetni újra 40 milliárd forintra.

A pályázati feltételeket a tárca most dolgozza ki a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Csak komplex felújítást - a falak hőszigetelése, ablakcsere, gépészet felújítása, és ahol lehet, megújuló energiatermelés - támogatnak, és cél a 40 százalékos fűtésienergia-megtakarítás, amely tovább csökkenti a családok rezsijét - vázolta a feltételeket Horváth Attila Imre. Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta, hogy februárban a kvótaeladásból rendelkezésre álló 10 milliárd forinttal indul a program, majd - várhatóan a második negyedévtől - becsatlakozik az uniós forrás is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!