2p

A PannErgy veszteségére hivatkozva, a több mint 95 százalékban tulajdonában lévő Pannunion Csomagolóanyag Nyrt. pedig azért nem fizet osztalékot a 2010. év után, mert a nyereséget visszaforgatják a társaságba - derül ki a két cégnek a BÉT honlapján olvasható közgyűlési határozataiból.

Mindkét társaság pénteken tartotta a 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlését.

A PannErgy nem konszolidált mérlegét 13,11 milliárd forint főösszeggel és 322 millió forint veszteséggel hagyták jóvá. Ugyanakkor a részvényesek elfogadták az igazgatóság előterjesztését arról, hogy nem fizetnek osztalékot.

A nemzetközi számvitel szerinti mérlegfőösszeg 19,49 milliárd forint, a mérleg szerinti nyereség pedig 18 millió forint.

A Pannergy részvényesei jóváhagyták a vezetői részvényopciós program módosítását és azt is, hogy a már megkötött opciós szerződéseket eszerint módosítsák. A módosítás lényege az, hogy ha az opciós programban a jogosult részvényt kér, akkor annak árfolyamát az opció lehívását megelőző 60 helyett 5 napi tőzsdei forgalommal súlyozott átlagáron számolják. Ugyanakkor a programot meghosszabbították két évvel 2014. április 30-ig.

A Pannunion közgyűlésén a nem konszolidált mérleget 11,66 milliárd forint főösszeggel és 474 millió forint adózott nyereséggel hagyták jóvá. A konszolidált mérleg főösszege - a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint 12,03 milliárd forint, a mérleg szerinti nyereség 460 millió forint.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!