3p

Mivel az ingatlanok felújításához szükséges mesterekre akár hónapokat is várni kell, így egyre nagyobb a kereslet a felújított panelek iránt.

Jelentős eltérések vannak a kínálati piacon a felújított, normál állapotú és felújítandóként eladásra hirdetett panellakások árai között - derül ki az ingatlan.com legújabb, több mint 15 ezer hirdetésen alapuló panelkörképéből. Korábban a magas távfűtési díjak a panellakások ellen szóltak, de ezek az elmúlt években mérséklődtek, ami javította a panelek lakáspiaci megítélését is. Ezt mutatja, hogy országos szinten a 30 millió forintnál olcsóbb lakóingatlanok körében tavalyi 30 százalékhoz képest idén 36 százalékra nőtt a panellakások iránti érdeklődések aránya. Budapesten még látványosabb a növekedés ebben az árkategóriában: 2016-ban az érdeklődések 41 százaléka érkezett panellakásokra, idén pedig már több mint 53 százalék.

Milliókat érő állapot

A panellakások népszerűsége annak köszönhető, hogy alacsonyabb az átlagos négyzetméteráruk, mint a téglaépítésűeknek. Budapesten egy 50 négyzetméteres panellakás az átlagárak alapján már 16-20 millió forintból kijöhet, míg a téglalakásúak állapottól függően 24-28 millió forintért szerepeltek a kínálatban november elején. Ugyanakkor a vevők, sem az eladók szempontjából is lényeges, hogy milyen állapotban van az adott panellakás.

Az ingatlan.com adatai szerint a felújítandóként hirdetett budapesti panellakások átlagos négyzetméterára október végén 336 ezer forint volt. Ezzel szemben a normál állapotú panellakásokért 363 ezer forintot, a felújított, jó állapotúakért pedig 382 ezer forintot kértek az eladók. A felújítandó panellakásokhoz képest a normál állapotúként hirdetetteket 8 százalékkal magasabb négyzetméteráron kínálták, a jó állapotúakat pedig 14 százalékkal drágábban. Egy 50 négyzetméteres panellakás esetében több mint 2 millió forint is lehet az állapotból adódó különbség.

"A jó állapotúként hirdetett panellakások egy része olyan házban van, amelyeket már leszigeteltek ez pedig alacsonyabb fenntartási költségek mellett magasabb piaci árral párosul." - mondta Balogh László. A felújítandó panelek tulajdonosainak emiatt is érdemes megfontolniuk a felújítást, mivel a panelek iránt várhatóan továbbra is lesz kereslet, és a jobb állapotúak értéke még tovább emelkedhet. Az ingatlan.com szakembere hozzátette azt is, hogy a szakemberhiány miatt érdemes jó előre tervezni, mert a komolyabb munkálatok megkezdéséhez a mesterekre akár hónapokat is várni kell.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!