3p

Jelentősen gyengült a csütörtöki kereskedés végére a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely több mint 2 százalékkal zárt előző napi értéke alatt. A vezető részvények közül az OTP lett a nap vesztese, a bankpapírok ugyanis több mint 4 százalékkal lettek olcsóbbak. Délután a forint is meredeken gyengült az euróval szemben, ismét 270 fölé emelkedett az árfolyam néhány perc alatt.

Jelentősen gyengült a csütörtöki kereskedés végére a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely több mint 2 százalékkal zárt előző napi értéke alatt. A vezető részvények közül az OTP lett a nap vesztese, a bankpapírok ugyanis több mint 4 százalékkal lettek olcsóbbak. Délután a forint is meredeken gyengült az euróval szemben, ismét 270 fölé emelkedett az árfolyam néhány perc alatt.

19 037 ponton fejezte be a kereskedést a BUX index, ez 2,57 százalékkal maradt el a szerdai értékétől. A forgalom alacsonyabb volt, mint az utóbbi hetekben, de ez tekinthető normálisnak, a nap végére 21 milliárd forint cserélt gazdát.

A vezető részvények kivétel nélkül veszítettek értékükből, a legnagyobb vesztes az OTP lett. A bankpapírok a végére 4700 forintig estek vissza, ez 4,57 százalékkal maradt el a szerdai árfolyamtól. 1,91 százalékos mínusszal zárt a Mol a hajnalban megjelenő gyorsjelentés előtt, így az olajcég papírjai 14 370 forintot értek. 789 forinton állt délután a Magyar Telekom, ez 0,5 százalékos gyengülést jelentett.

Veszítettek értékükből a gyógyszergyártók is a csütörtöki nap során: a Richter 38 005 forintos szintje 2,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint szerdán, míg az Egis 0,73 százalékos lecsorgást követően 19 805 forintot ért.

Hirtelen gyengült nagyot a forint csütörtök délután, miután Bánfi Tamás, az MNB Monetáris Tanácsának tagja a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a jelenleginél jelentősen alacsonyabb kamat és gyengébb forint kéne ahhoz, hogy a gazdaság gyorsabban lábaljon ki a recesszióból. A jegybanki döntéshozó szavaira azonnal 270 fölé rántották a magyar devizát az euróval szemben. A részvénypiac zárása után nem sokkal 271,10 forintot kellett adni egy euróért, ami már majdnem 1 százalékos forintgyengülést jelentett. A dollárral szemben 190,22-ig gyengült a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank jegyzése 177,81-nél állt.

A Bánfi-nyilatkozat mellett délután az is ráerősített a negatív hangulatra, hogy a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő ismét a magyar bankrendszerrel kapcsolatos kockázatokra figyelmeztetett és előrevetítette a besorolás felülvizsgálatát.


A nemzetközi tőzsdék sem dicsekedhettek túl jó teljesítménnyel, délutánra szinte mindenhol elromlott a hangulat. A londoni tőzsde FTSE indexe 0,67 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX index 1,56 százalékot veszített értékéből. Régiónkban a varsói WIG 20 index 1,54 százalékkal esett vissza, a prágai PX pedig 0,77 százalékkal esett szerdai zárószintje alá.

Amerikában ugyan a nyitás előtt a vártnál jobb GDP-adat jelent meg, azonban a Wall Street vezető indexei mégis lefelé indultak. Az első néhány óra után a Dow 0,64 százalékkal állt előző napi szintje alatt, a S&P pedig 0,95 százalékos mínuszban volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!