3p

A hét legmozgalmasabb napjára számíthatunk ma, az Egyesült Államokban és Európában is jelennek meg fontos makroadatok, emellett az olajárra és a Goldman Sachs jelentésére is érdemes lesz figyelni.

Alapvetően csendes hetünk van most makroadatok szempontjából, de ezen belül ma lesz a legmozgalmasabb nap. Európában a német ZEW gazdasági hangulatindex megjelenése lesz a legfontosabb, míg Amerikában az ipari termelés májusi adatát ismerhetjük meg és lakáspiaci számok is jönnek.

Délelőtt a brit inflációs adatok nyitják a napot: a szakemberek arra számítanak, hogy az áprilisi 0,8 százalék után a múlt hónapban 0,4 százalékra lassult a fogyasztói árak emelkedése, míg éves szinten 3,2 százalékos inflációt várnak. A maginfláció, vagyis az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított drágulás 1,5 százalékos lehet. Ezzel egyidőben jelenik meg a kiskereskedelmi árak alakulásának statisztikái Londonban. Az eurozóna kereskedelmi mérlegének alakulását szintén a nap első felében közlik a hatóságok. Németországban a legfontosabb a ZEW gazdasági hangulatindex megjelenése lesz, a jóslatok szerint a májusi -41,4 pontról -42,5 pontra fog csökkenni a gazdasági szereplők hangulata.

Az Egyesült Államokban is több jelentős makroadat megjelenése várható ma: magyar idő szerint délután fél háromkor jelennek meg a lakáspiaci adatok, melyekből megtudhatjuk, hány építési engedélyt kértek a múlt hónapban, illetve hány ház építése kezdődött el. Az elemzők mindkét adatban kismértékű visszaesésre számítanak: az építési engedélyek száma az áprilisi 978 ezerről 960 ezerre eshetett vissza a múlt hónapban, míg a megkezdett lakásépítések 1,032 millióról 980 ezerre csökkenhettek.

Szintén magyar idő szerint fél háromkor jelennek meg a termelői árindexek, melyek az infláció szempontjából lehetnek fontosak. A szakemberek jóslatai szerint 1 százalékkal emelkedtek a termelői árak májusban, éves szinten pedig 6,7 százalékos lehetett a drágulás. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított termelői árak 0,2 százalékkal nőhettek a múlt hónapban, éves szinten pedig 3 százalékos áremelkedést várnak.

Magyar idő szerint negyed négykor jelenik meg az ipari termelés májusi adata. Áprilisban 0,7 százalékkal visszaesett az amerikai ipar teljesítménye, ezzel szemben a múlt hónapra már kismértékű emelkedést várnak.

Este az amerikai piac zárása után közlik az ABC és a Washington Post közös fogyasztói bizalmi indexét, mely májusban -45 ponton állt.

Mindezek mellett Amerikában ma jelenik meg a Goldman Sachs második negyedéves gyorsjelentése, mely jelentősen mozgathatja a piacot. A Lehman Brothers tegnap közölt számai veszteséget mutattak, de a vártnak megfelelőek voltak. A pénzügyi cégek jelentéseire azért irányul különös figyelem, mert az utóbbi időben ismét negatív hírek érkeztek a pénzügyi szektorból, a befektetők egy része úgy véli, hogy még nem értek véget a hitelválság következményei.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!