3p

Erősödéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely a nap végén több mint három százalékkal állt csütörtöki értéke felett. A Mol és az OTP ma kicsit háttérbe vonultak és átengedték a terepet a Magyar Telekomnak és a gyógyszergyártóknak. A változatlanul 74 forintos osztalék hírére a távközlési cég részvényei majdnem 5 százalékkal ugrottak feljebb.

21 267 pontig húzták fel a BUX indexet a hétvége előtt, ez 3,13 százalékkal volt magasabb a csütörtöki értéknél. A forgalom alacsonyabb volt az átlagosnál, a végére alig 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények kivétel nélkül javítani tudtak, a nap nyertese a Telekom lett majdnem 5 százalékos drágulásával. Az OTP a végén lódult neki, így 5450 forinton zárt, ami 1,4 százalékkal volt magasabb a csütörtöki árfolyamnál, míg a Mol 17 800 forintig kapaszkodott fel, ami 2,59 százalékkal haladta meg az előző napi szintjét. A Magyar Telekom menedzsmentje pénteken jelentette be, hogy idén is 74 forintos osztalékot javasol majd a közgyűlés előtt, illetve jelentős sajátrészvény-vásárlást is kilátásba helyeztek. A hír hallatán a távközlési cég árfolyama 716 forintig ugrott fel, ami 4,99 százalékkal volt magasabb, mint a csütörtöki záráskor.

Jól teljesítettek a gyógyszergyártók is a piacon: a Richter 4,74 százalékos javulás után 41 190 forinton zárt, míg a szektortárs Egis 19 350 forintos jegyzése 3,48 százalékkal volt magasabb a csütörtökinél.

Szinte egész nap erősödésben volt a forint a bankközi devizapiacon, délutánra ismét sikerült 270 alá kapaszkodnia a hazai fizetőeszköznek. A részvénypiac zárása után 269,44 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,64 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtök délutáni szintnél. A dollár ellenében 198,24-ig kapaszkodott vissza a hazai deviza, a svájci frank pedig 184 forintba került délután.

A vezető európai tőzsdéken is pozitív hangulatban telt el a hét utolsó napja. A londoni FTSE 0,99 százalékos pluszban volt délután, a frankfurti DAX pedig 0,54 százalékot javított. Régiónkban a varsói WIG 20 3,03 százalékos szárnyalást produkált a nap végére, a prágai tőzsde PX indexe pedig 1,13 százalékkal volt tegnapi értéke felett.

Amerikában a nyitás előtt felemás makroadatok jelentek meg: a negyedik negyedéves GDP-adat az 5,9 százalékos növekedéssel felülmúlta az előzetes várakozásokat, a fogyasztói bizalom viszont meglepetésre visszaesett. A Wall Street vezető indexei bizonytalan hangulatban kezdtek: a Dow az első pár óra után 0,21 százalékos pluszban állt, a S&P pedig 0,25 százalékkal volt magasabban, mint a csütörtöki záráskor.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!