2p

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde fő mutatói pénteken, annak ellenére, hogy a nyitás előtt publikált munkanélküliségi adatok a vártnál sokkal kedvezőbb volt.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 35 ponttal, 0,26 százalékkal 13610 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató négy nap folyamatos növekedés után megtorpant, és 1 ponttal visszacsúszott, és 1461 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 13 ponttal, vagyis 0,42 százalékkal 3136 pontra esett.

A nyitás előtt tették közzé, hogy több mint három és fél éves mélypontra süllyedt az amerikai munkanélküliségi ráta. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatalának pénteki közlése szerint az augusztusi 8,1 százalékról 7,8 százalékra csökkent szeptemberben a munkanélküliek aránya. Elemzők szerint a kedvező amerikai adatközlés újabb bizonyítéka, hogy az amerikai gazdaság viszonylag jól vészeli a válságot. A jó hír azonban csak a nap elején lendítette fel az árfolyamokat, később paradox módon lefele húzta azokat, sokan ugyanis attól tartanak, hogy a Fed által beígért havi 40 milliárdos kötvényvásárlásra a kedvező hírek miatt nem kerül majd sor.

Az internetes játékgyártó Zynga papírjai 19,1 százalékkal estek, miután a vállalat immár másodszor rontott az idei évre vonatkozó nyereség-előrejelzésén. A Facebook, amely bevételének több mint tizedét a Zynga alkalmazásai révén kapja szintén gyengült pénteken.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!