A közbiztonság is hatással van a lakásárakra


A bűnözési ráta csökkenése elősegíti a lakásárak emelkedését, miközben az elmúlt három évben a nagyobb lakáspiaci beruházások környékén csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, vagyis a két adat kölcsönhatásban van - állapította meg az otthontérkép.hu a legfrissebb rendőrségi statisztikák és az ingatlanpiaci kínálati árak területi összevetése alapján.

Az Otthontérkép Magyarország keddi sajtótájékoztatóján Mester Nándor, a csoport vezető elemzője a bűnesetek csökkenését és az árak növekedését egyebek mellett a zártabb kialakítású társasházak és lakóparkok számának növekedésével, a közterületek hatékonyabb ellenőrzésével indokolta.

Így újul meg a Postapalota


Példaként említette a Corvin negyedet, ahol az elmúlt tíz évben komoly ingatlanfejlesztések történtek, több ezer lakás, sokszáz ezer négyzetméternyi iroda és egy pláza épült, megújulóban vannak a kiskereskedelmi egységek, és hotelek, apartmanházak nyíltak. A lakásbetörések száma e területen az elmúlt három évben ötödére, a gépjárművekkel kapcsolatos eseteké tizedére esett, a lakások kínálati átlagára pedig a 2012-es 207 ezerről 2016-ra 442 ezer forintra ugrott, ami - egyebek mellett - a rendezett, folyamatosan felügyelt környezetnek is tulajdonítható - mondta.

Ingatlanértékesítési adókalkulátor

Hogyan kell adóznunk, ha ingatlant értékesítettünk?
Kalkulátorunk segít Önnek!

Fodor Szabolcs, a cég üzleti elemzője kiemelte, hogy például Újbudán 2014-ben 561, 2016-ban 288 betörés volt, miközben az egy négyzetméterre számított kínálati átlagár 375 ezer forintról 531 ezer forintra emelkedett. Ellenpéldaként említette ugyanakkor a Belvárost, ahol a magas bűnözési arány (1000 lakosra 100 feletti a bűnesetek száma) nem befolyásolja az árak alakulását: a 2014-es 514 ezer forintos kínálati átlagár tavaly 862 ezer forintra emelkedett.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.