2p

A fontosabb nyersanyagok mindegyik csúcs közelben, vagy több hónapos rekordon áll, ezek és a gyenge dollár segítették a tőzsde további szárnyalását.

A fontosabb nyersanyagok mindegyik csúcs közelben, vagy több hónapos rekordon áll, ezek és a gyenge dollár segítették a tőzsde további szárnyalását.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,37 százalékos emelkedéssel 9731 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,7 százalékkal 2103 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 1,37 százalékkal 1054 pontra erősödött.

A tőzsdék szárnyalását az ausztráliai központi bank nagy meglepetést keltő kamatemelési döntése, a dollár gyengülése, továbbá az arany és más nyersanyagok árának növekedése okozta a szakértők szerint. A gazdasági válság kezdete óta most először történt meg, hogy egy vezető jegybank, jelen esetben az ausztráliai, kamatot emelt, 25 bázisponttal 3,25 százalékra. A befektetők ebből arra következtettek, hogy a globális gazdaság kezd kilábalni a válságból.

A HSBC egyik elemzője azt mondta, hogy alig volt olyan, aki kamatemelést tudott volna elképzelni az idén. Szerinte ez azonban nem jelenti azt, hogy mostantól kamatnövelések sora következne világszerte. Erre még sok hónapot kell várni - tette hozzá.


Az amerikai központi bank (Fed) a napokban jelezte például, hogy a közeljövőben nem emel kamatot. William Dudley New York-i Fed-elnök pedig hétfőn azt mondta, hogy még hosszú ideig alacsony marad az amerikai kamat.

A dollár gyengülését egy brit lapértesülés okozta. A The Independent közlése szerint titkos tárgyalásokat folytatnak a legnagyobb kőolajexportáló és -fogyasztó országok arról, hogy a jövőben nem dollárban számolnák el az olajkereskedelmet. A dollár gyengülésére rekord szintre emelkedett az arany, és nőtt a kőolaj ára is, miként számos más nyersanyagé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!