5p

30,9 milliárd forint volt az OTP adózott eredménye a harmadik negyedévben, ez majdnem tízmilliárddal több az előzetes várakozásnál. Mindez azt jelenti, hogy a nettó 14,7 milliárd forintnyi befizetett bankadó a vártnál kisebb negatív hatással volt az eredményre, ez jórészt annak köszönhető, hogy a céltartalékolás elmaradt a várakozásoktól. Mfor.hu-háttér.

A bankadó nélkül kifejezetten jó, 45 milliárd forint feletti profitról számolt be az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban megjelent harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Persze a nyereség harmadát elvitte a bankadó első részlete. A portfólió tovább romlott, azonban a céltartalékolás majdnem a felére esett a második negyedévhez képest.

Impozáns profit


A nyereséget tekintve érdemes most a bankadóval korrigált számot figyelembe venni, így 30,9 milliárdos profit látszik az OTP esetében. A második negyedévben a 15 milliárdos goodwill-leírás nélküli adatot vettük figyelembe, azonban a jelenlegi helyzet annyiban más, hogy a bankadóra évekig be kell rendelkeznie a cégnek, míg az értékvesztés egyszeri tétel.

A 30,9 milliárdos nyereség közel tízmilliárd forinttal magasabb a várakozásoknál, ennek oka a bankadó előtti eredmény kedvező alakulása. Azon a soron 45,4 milliárdos profit látszik, ami 7 százalékkal magasabb a második negyedévi adatnál. Az év első kilenc hónapjában a bankadóval és a goodwill-leírással együtt 100,7 milliárd forint volt a bank profitja, ami 22 százalékkal elmaradt a tavalyitól. Ha viszont ezt a két tételt kivesszük, akkor 130 milliárdos nyereség látszik, ami már csak 1 százalékos csökkenés 2009-hez képest.

"Az eredmény abszolút nagyságán túl ugyancsak kedvező fejlemény, hogy a profit-hozzájárulás szempontjából a külföldi leányvállalatok jelentős, 38 százalékos részarányt képviseltek. A különadó negatív hatását és a hazai adózott eredmény csökkenését tehát jelentős mértékben ellensúlyozta a külföld javuló teljesítménye" - olvasható a beszámolóban.

A bank nettó kamatbevétele a harmadik negyedévben 150,3 milliárd forint volt, ami szinte hajszálra megfelel az elemzői várakozásoknak. Ez egyébként 13 százalékos csökkenés volt a második negyedévhez képest, a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva viszont 9 százalékos emelkedést jelent. Az első három negyedévben 465,2 milliárd volt a bank kamatbevétele, ami 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A fenti számokból az látszik, hogy nem a bevételek vártnál jobb alakulása okozta a pozitív meglepetést a profitsoron, hiszen a kamatbevételek a vártnak megfelelően alakultak. Ha viszont megnézzük a másik jelentős tételt, a céltartalékolást, akkor máris látszik a nyereség forrása. A második negyedév 96,4 milliárdos tartalékolása után 52,7 milliárd forint volt a céltartalék. A portfolio.hu elemzői konszenzusa 61,3 milliárdra számított, azaz itt máris majdnem megtalálható az a plusz tízmilliárd.

A portfólió nem okozott pozitív meglepetést

A bank hitelállománya a harmadik negyedévben 3 százalékkal csökkent, így 7321,7 milliárd forintot tett ki. A betétek stagnáltak, ennek köszönhetően a hitel/betét arány 106 százalékra csökkent a második negyedéves 110 százalékról.

A bank tőkehelyzete tovább javult a szeptemberben lezárt három hónapban: a tőkemegfelelési mutató a második negyedéves 17,3 százalékról 18 százalékra nőtt. A bank Tier1-rátája eközben 13 százalékról 14,1 százalékra emelkedett.

Arra már a második negyedév végén számított az OTP menedzsmentje, hogy a portfólió minősége tovább romlik majd, ez be is igazolódott: a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya (NPL-ráta) a június végi 12,4-ről 13,2 százalékra emelkedett. A bank közlése szerint a portfólión belül elsősorban a hazai jelzáloghitelek és a román lakossági hitelek minősége romlott a harmadik negyedévben. Ez látszik a céltartalékolás arányán is: az 52,7 milliárd forint több mint felét, 28,2 milliárdot a magyar portfólióra kellett elkülöníteni.

A magyar piacon a 90 napon túli késedelmes hitele aránya a második negyedéves 9,1 százalékról 10 százalékra nőtt szeptember végére.

Ugyanakkor a romlás üteme lassult: amíg a második negyedévben 123 milliárdos állomány esett három hónapnál hosszabb késedelembe, a harmadik negyedévben 77 milliárddal nőtt a késedelmesen fizető hitelek állománya.

Lassan hozza vissza a pénzt Ukrajna

A leányvállalatok közül az OTP Bank Russia 8,7 milliárd forintos adózott eredményt ért el július és szeptember között, az első kilenc hónapban pedig 13,5 milliárd volt a profitja. Azt érdemes kiemelni, hogy a nagy piacok közül Oroszországban csökkent először a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya.

Jelentősen javult az ukrán leánybank teljesítménye: a harmadik negyedéves 5 milliárd forintos profitja ötszöröse az egy negyedévvel korábbinak. Mindez azt jelenti, hogy a sokáig csak mostohagyerekként kezelt ukrán bank lassan elkezdi visszahozni a bele fektetett pénzt az OTP számára.

A bolgár leányvállalat stabil nyereséget mutat, az év első kilenc hónapjában 14,5 milliárd forintot tett ki, míg a horvát bank 1,7 milliárdos eredménye 33 százalékos visszaesést jelentett elsősorban a növekvő kockázati költségek miatt. A román piac három negyedév alatt 4,2 milliárd forintos veszteséget hozott az OTP-nek, ráadásul a gazdasági nehézségek miatt még jövőre is nehézségekre kell számítani.

Veszteséges volt az év első kilenc hónapjában a szerb bank is: a 3,4 milliárdos mínusz azonban még így is jelentősen elmarad a Montenegróban tapasztalt 12 milliárdos veszteségnél. Összességében a külföldi leánybankok a harmadik negyedévben 38 százalékkal, 17,4 milliárd forinttal járultak hozzá a csoportszintű adózott eredményhez. Ezzel kilenc havi eredmény hozzájárulásuk 14,5 milliárd forint volt (11 százalék).

A negyedéves eredmények kapcsán péntek reggel 9 órakor tart sajtótájékoztatót az OTP menedzsmentje élén Bencsik László pénzügyi vezérigazgató-helyettessel. Az eseményről az mfor.hu élőben beszámol. 

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!