2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Telekom vezetői abban bíznak, hogy a távközlési vállalat tartós növekedési pályán tartható a következő években, a 2016-os év után pedig 25 forintos osztalékot tartanak reálisnak.

Christopher Mattheisen vezérigazgató kiválónak nevezte a vállalat 2015-ös eredményeit csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy a vezetékes hálózatfejlesztés eredményeként tavaly 464 ezer háztartást értek el nagysebességű szélessávú internettel a tervezett 440 ezer helyett, az idén pedig újabb félmillió háztartás elérése a cél. Hozzátette, hogy az uniós tenderek eredményeként tovább nőhet ez a szám.

A Telekom szerdán bejelentette, hogy a 2015. év után 15 forint osztalékfizetést javasol a közgyűlésnek, a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2016. évi eredmény után már 25 forintos osztalékot céloznak meg. A vállalat az elmúlt két évben nem fizetett osztalékot.

A vezérigazgató elmondta, hogy 2015. a nagy beruházások éve volt nemcsak a vezetékes, hanem a mobil üzletágban is. Az lakossági LTE-lefedettség több mint 97 százalékosra nőtt, és már egymillió használója van a Telekom 4G hálózatának. Az idén a vállalat arra fókuszál, hogy a beltéri lefedettség minősége javuljon.

A következő években ez a beruházási hullám csillapodni fog, 2017. lesz az utolsó fázis. Emiatt a beruházási költségek is csökkennek, 2016-ban mintegy 10 százalékkal az előző évhez képest. A vezetékes fejlesztések egy része EU-támogatással valósul meg, ez is hozzájárul a költségek mérséklődéséhez.  

A vezérigazgató ismertette: a tavalyi eredményekhez hozzájárult az is, hogy a vállalatcsoport nemcsak a lakossági piacon volt sikeres, de a T-Systems is jó eredményeket ért el a vállalati szegmensben a rendszerintegráció és az IT-szolgáltatások területén.

Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a 2015. évi eredményeket ismertetve kifejtette, hogy az összes nyilvános célkitűzést sikerült elérni vagy túlszárnyalni. A pénzügyi eredményeket elsősorban a magyarországi távközlési és informatikai piac hozta, a következő években azonban már a leányvállalatoknál is javulásra számítanak.

A távközlési társaság éves árbevétele 2015-ben 656,3 milliárd forint volt, 4,8 százalékkal magasabb a 2014. évinél, a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény viszont 3,1 százalékkal, 27,7 milliárd forintra mérséklődött.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!