3p

Az európai kereskedelmi ingatlanbefektetési piac élénkülése az észak-amerikai és a közel-keleti befektetőknek köszönhető leginkább; 2013 első felében a tranzakciók negyedéért a régión kívüli befektetők voltak felelősek. – derül ki a CBRE legfrissebb adataiból.

2013 második negyedévében tovább nőttek az európai kereskedelmi ingatlanbefektetések, 6 százalékkal felülmúlva az első negyedév befektetéseit. A tranzakciók összértéke 32,6 milliárd euró, ami 22 százalékkal több, mint a tavalyi második negyedév teljesítménye, így Európa 2007 – a pénzügyi válság kitörése – óta a legjobb negyedévet tudhatja magáénak.

A határokon átnyúló befektetések is tovább nőttek Európában, mind abszolút értékben, mind a piac arányában. Az év első felében a külföldi vevők a tranzakciók (értékének) 44 százalékában vettek részt, szemben a 2012-es első félév 40 százalékával. Jelentős változás következett be a határokon átnyúló ingatlanbefektetések esetében: Európa más országaiból érkező befektetők tranzakcióinak aránya már csak 16 százalék, míg 2011-2012 során ez az arány még 20 százalék körül ingadozott.

USA, Közel-Kelet

Az Európán kívülről érkező intézményi befektetők egyre fontosabb szerepet játszanak a kontinensen: 2013 első felében hozzájuk tartozott a tranzakciók 28 százaléka. (2012 hasonló időszakában még csak 19 százalék volt). A nem európai befektetők csoportjában is jelentős változás történt: a teljes piac egyre nagyobb, ma 13 százaléka köthető észak-amerikai befektetőkhöz, hozzájuk tartozik a határon átnyúló tranzakciók 24 százaléka. A közel-keleti vásárlók is egyre érdeklődőbbek: övék a piac 9, a határon átnyúló tranzakciók 21 százaléka. A közel-keleti tőke általában intézményi befektetőktől érkezik, a vásárlások közel fele állami alapokhoz köthető, leginkább Londonban aktívak és az irodaingatlanokat részesítik előnyben, bár néhány jelentős kiskereskedelmi ingatlant is megvásároltak.

Európán belül a német befektetők maradtak a legjelentősebb vásárlók: a nyílt végű befektetési alapok jóval több, mint 1 milliárd euróért vásároltak ingatlanokat. A német „Spezial” alapok is aktívak, bár főleg Németországban.

„Július végéig 163 millió euró (48 milliárd forint) befektetés - nagy része az intézményi szektorból - érkezett a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacra. Ezen felül olyan 40-50 millió euróra (12-15 milliárd forintra) becsülhető az az összeg, amit jó elhelyezkedésű, üres ingatlanokra költöttek befektetési céllal vagy pedig saját használatra történő vásárlással.”– kommentálta a jelentést Tim O’Sullivan, a CBRE tőkepiacokért felelős budapesti vezetője.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!