4p

Rendkívül sokan tartanak a nyugdíjas évektől: a 30-59 éves korosztály 40 százaléka arra számít, hogy nagyon nehezen tud majd megélni az állami nyugdíjból, 31 százalékuk szerint pedig a nyugdíj semmire nem lesz elég - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Bár valamelyest csökkent a leginkább pesszimisták aránya, de a megkérdezettek 14 százalék még mindig egyáltalán nem számít állami nyugdíjra. A harmincas éveikben járók körében különösen sokan gondolkodnak így: közel 30 százalék nem is reménykedik az állami nyugdíjban. A legtöbben továbbra is attól tartanak, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításaikat.

A többség továbbra is pesszimista forgatókönyvre számít, ha eléri a nyugdíjas kort. A K&H biztos jövő indexéből kiderül, hogy a 30-59 éves korosztály tagjainak 85 százaléka szerint nehézséget okoz majd megélni az állami nyugdíjból. 40 százalékuk szerint ugyanis nagyon nehezen fognak boldogulni kizárólag az állami nyugdíjból, 31 százalék szerint pedig ez semmire sem lesz elég.

Bár arányuk minimálisan, 16 százalékról 14 százalékra csökkent, vannak, akik egyáltalán nem számítanak arra, hogy kapnak majd állami nyugdíjat. A 30-asok között még ennél is rosszabb a helyzet, minden negyedik 30-as számol ezzel a lehetőséggel. 

Továbbra is kevesen tekintenek optimistán a jövőbe: az előző negyedévek eredményeivel megegyezően mindössze 15 százalék gondolja úgy, hogy valahogy meg fog tudni élni majd a nyugdíjából. A kutatásból kiderül az is, hogy a legborúsabban a 30-as korosztály látja a helyzetet: 64 százalékuk pesszimista, míg az 50 éveseknél az arányuk csak 20 százalékos. 

Féltjük a megtakarításainkat
A hosszabb távú anyagi kockázatok közül a legtöbben (42 százalék) még mindig nagyon valószínűnek tartja, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításokat. A megtakarításaikat féltők aránya 2015 harmadik negyedévében volt a legmagasabb (47 százalék), azóta minimálisan csökken az arányuk.

Ezzel párhuzamosan az első negyedévhez képest 21-ről 23 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint ezzel a forgatókönyvvel egyáltalán nem kell számolni. 
 
Számolja ki mennyit kell havonta félreraknia, hogy nyugodt időskora legyen!
 

Bár 2016 harmadik negyedéve óta egyre kevesebben, de a válaszadók 38 százaléka még mindig fél attól, hogy a megtakarításai keveset fognak érni. 33 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy nyugdíjasként nélkülözni fog. Utóbbi leginkább a 30-as és 40-es korosztályt aggasztja. Hasonló az arányuk azoknak, akik attól tartanak, hogy nem tudják majd fenntartani a lakásukat. A legkevesebben azt tartják valószínűnek, hogy állandó gondozásra, vagy a gyerekeikre szorulnak majd idősebb korukban. 
 
 

Fontos lenne az öngondoskodás
„A kutatásból is jól látszik, hogy a legtöbben tisztában vannak az öngondoskodás fontosságával, és tudják, hogy a gondtalan időskorhoz nem támaszkodhatnak kizárólag az állami nyugdíjra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy érdemes a lehető legkorábban megkezdeni a takarékoskodást, hiszen minél előbb kezdünk hozzá, annál nagyobb összegből tudunk gazdálkodni a későbbiekben” – mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője.
 

A szakember hozzátette, hogy a nyugdíjbiztosítási konstrukció esetében havi 15 ezer forint megtakarítással 25 év alatt az adójóváírást is figyelembe véve, a hozamoktól függően nagyságrendileg 8 millió forintnyi tőke halmozható fel. A K&H Biztosítónál valamivel több, mint 3 éve került bevezetésre a rendszeres díjas nyugdíjbiztosítás; ezen ügyfelek havonta átlagosan 12 530 forintot tesznek félre nyugdíj célra, és az idei második negyedéves adatok alapján fejenként átlagosan közel 350 ezer forintos megtakarítással rendelkeztek. Az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítások esetében, melyeknél ritkábban ugyan, de jellemzően nagyobb összegek kerülnek befizetésre, a K&H-s ügyfelek június végén átlagosan több mint 1 millió forintos összeggel rendelkeztek.  
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!