2p

Az OTP valamennyit ledolgozott a mínuszából nap végére, ám még így is közel 4 százalékot veszített értékéből.

A BUX index szerdán az elmúlt hónapok trendjét tekintve kiemelkedő, 28,7 milliárd forintos forgalom mellett "csak" 0,71 százalékos mínuszban, 19 272 ponton zárt.

Ennek ellenére több blue chip esetében is jelentős mínuszokat kellett ma záráskor elkönyvelni, és egyedül csak a Richter volt képes jelentős mértékű emelkedésre. 40 800 forintos árfolyama ugyanis 2,39 százalékkal magasabb a tegnapi záróértékénél.

Az OTP nem túl nagy meglepetésre a nap vesztese lett, miután Matolcsy délelőtt az újabb kiigazító csomag bejelentésekor elárulta: jövőre mégsem feleződik a bankadó, sőt a bankokra is kirótt tranzakciós illetéket megduplázzák. Ennek hatásaként nap közben 8 százalékos mínuszban is járt az árfolyam, ám a késő délutáni kereskedében valamicskét korrigált. Így 3,91 százalékot veszítve az értékéből 4219 forinton zártak a bankpapírok.

A nap másik vesztese a Magyar Telekom volt, melynek 404 forintos árfolyama 1,46 százalékkal marad el a tegnapi záróértéktől. Az Egis papírjai 0,59 százalékos gyengülés után 18 345 forinton várják a csütörtöki tőzsdenyitást. A Mol papírjainak 18 470 forintos értéke 0,96 százalékkal marad el a keddi záróárfolyamtól.

A devizapiacon szintén meglátszott a Matolcsy-csomag hatása, hiszen a forint euróval szembeni reggeli 277-278 forintos árfolyama 279 forint fölé ugrott, ám napközben szintén korrekció mutatkozott, így tőzsdezáráskor egy euróért 278,6 forintot kellett adni. Egy svájci frank 230 forintot, egy amerikai dollár pedig 212,3 forintot ért a bankközi devizapiacon.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!