3p

A később kidolgozásra kerülő részletek határozhatják meg a közelmúltban nyilvánosságra hozott gazdasági akcióterv ingatlanpiacra gyakorolt hatását, azonban a piacnak szüksége lenne egy jelentősebb lökésre, hogy újra be tudjon indulni – áll a Duna House elemzésében.

Mivel az utóbbi időben folyósított új lakáshitelek közel háromnegyede már forint alapon került folyósításra, a devizahitelezés tervezett megszüntetése a mostani piaci körülmények között lényegesen már nem befolyásolja az ingatlanvásárlási lehetőségeket, főképp azért sem, mert mind a banki finanszírozási politika, mind pedig az év elejétől életbe lépett állami szabályozás egyértelműen a forinthitelek felé terelte az új lakásukat hitelre vásárolni kívánókat – véli Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője.

Kérdést vet fel azonban, meddig marad ilyen alacsony szinten a jegybanki alapkamat, illetve mi történik majd akkor, amikor az ország csatlakozik az euróövezethez, és a forintban felvett hiteleket is euróra kell majd konvertálni. Egyelőre az sem világos, hogy a tervezett bankadó hatásai milyen arányban jelentkeznek majd az új, illetve a meglévő ügyfelek által igénybe vett hitelek költségeiben, illetve hogyan alakul majd a nemzetközi nagybankok hitelezési politikája, amennyiben a bankadó változatlan formában marad.

Nincs egyelőre konkrét információ arról sem, hogy a közeljövőben újraindulnak-e a most igencsak hiányzó, korábban nagy népszerűségnek örvendett lakástámogatási rendszerek. A támogatás megszűnése miatt sok olyan potenciális vásárló szorult ki a piacról, akik nem tudják előteremteni a forinthiteleknél minimálisan előírt 25 százalékos önerőt – ami egy átlagos fővárosi ingatlan esetében 3-4 millió forint.

A vásárlási kedvet viszont élénkítheti a személyi jövedelemadó tervezett csökkentése, mivel a magasabb arányban a háztartásoknál maradó havi bevételből több fordítható majd ingatlannal kapcsolatos kiadásra, illetve törlesztő részletre, újra bátrabban dönthetnek majd a potenciális vevők.

Jelenleg az ingatlanpiac összességében továbbra is stagnáló képet mutat, ugyanakkor szerkezetében folyamatosan változik. Az átlagos tranzakciós ár 2009 közepén érte el mélypontját 12,3 millió forintnál, ami jelentősen alatta marad a válság előtt megszokott árszintnek. Éppen ezért fontos látni, hogy az óriási túlkínálat miatt továbbra sincs lehetőség az árak emelésére – jegyzi meg az elemzés.

A saját erős eladás egyre hosszabb ideig tart, nem ritka, hogy egy-másfél évet is várni kell a vevőre, míg a közvetítői eladások átlagosan 30-120 nap alatt mennek vége. A továbbra is gyengének nevezhető piacon azonban nagy hálózatok hatékonysága egyre szembetűnőbb: a Duna Housenál például március után májusban is bevételi és eladási rekordot könyvelhettek el. A hálózat adatai szerint a potenciális kereslet már visszatért a piacra, azaz lenne igény a vásárlásra – éppen ezért fontos kérdés, hogy a közeljövőben hogyan alakulnak majd a finanszírozási lehetőségek, és beindul-e valamilyen államilag támogatott lakásvásárlási vagy építési program.

A korábban több alkalommal is szóba került bérlakásépítés bizonyos vásárlói csoportok számára megoldás lehet, ám piaci alapon viszonylag kicsi az esély a megvalósulásra, ráadásul hosszú évek óta minden felmérés azt mutatja, hogy a hazai vásárlók döntő többsége saját tulajdonú ingatlanra vágyik – a Nyugat-Európában jellemző akár 50-60 százalékos bérlakásállomány megvalósulása Magyarországon középtávon sem reális.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!