2p

Itt az ideje, hogy a biztosítók ne csak a törvényeket tartsák be, hanem az ügyfelek számára is kedvező módon dolgozzanak, elsősorban az életbiztosítások területén - emelte ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.

Binder István jelezte: az MNB etikus életbiztosítási koncepciója arról szól, hogy az adott életbiztosítás kínálta lehetőségek közül minél többről fair tájékoztatást kapjon az ügyfél, mielőtt igénybe venné a szolgáltatást. Példaként elmondta, hogy az ügyféllel részletesen meg kell ismertetni a biztosítási igényfelmérőt, a biztosító pedig az aláírás előtt mérje fel azt is, milyen biztosítási formát szeretne igénybe venni az ügyfél.

Elmondta azt is: a koncepció alapján az életbiztosításoknak is lesz a teljes hiteldíj-mutatóhoz hasonló, teljes költségdíj-mutatója, ami arról tájékoztatja az ügyfelet, hogy milyen valós költségekkel kell számolnia, ha megköti az általa kívánt biztosítást.

Jelezte: a válság elmúltával ismét nő a befektetési életbiztosítások száma az országban. A múlt évben mintegy 200 ezer befektetési életbiztosítást kötöttek Magyarországon, 100 milliárd forintos nagyságrendben.

Az MNB etikus koncepciójának az a lényege, hogy stabil, kiszámítható körülmények között fizethessen az ügyfél, és növekedjen a biztosítások időtartama. A változások nagy része - kivéve a tájékoztatási kötelezettséget - csak az új termékekre vonatkozik - közölte a szóvivő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!