6p

Kövesse élőben az mfor.hu-n a legnagyobb kereskedelmi bank pénteki sajtótájékoztatóját a második negyedéves eredményeiről!

10:32

"Megvan a felhatalmazásunk a közgyűléstől, ezért adott esetben sor kerülhet saját részvények vagy kötvények vásárlására" - mondta Bencsik László az mfor.hu kérdésére. Emlékezetes, hogy 2008-2009-ben a komoly zuhanások közepette a bank nagy tételben vette saját részvényeit, hogy megtámassza az árfolyamot. Ezzel a kérdéssel véget is ért a sajtótájékoztató.

10:19

Bencsik László újságírói kérdésre kiemelte: továbbra is bíznak abban, hogy a céltartalékolás a tavalyi szint alatt marad, de az utóbbi hetekben növekedtek az ezzel kapcsolatos kockázatok. "Egy hónapja még biztos lettem volna ebben, de még most is elég biztos vagyok" - mondta.

10:05

Kiütésből felállva:

10:00

Az OTP-nek teljesen minimális a kitettsége azokban az európai országokban, melyek miatt most a leginkább aggódnak a befektetők - nyugtat meg Bencsik László.

9:55

Csoportszinten 18 százalék a tőkemegfelelési mutató, ezen belül a magyarországi alaptevékenység tőkemegfelelése 20 százalék. A Tier1-ráta 17,6 százalék, ami világviszonylatban is kedvező. A javulás annak volt köszönhető, hogy a második negyedévben az ukrán és a bolgár leánybank is jelentős osztalékot fizetett ki. 

9:47

Az OTP vezérigazgató-helyetese szerint jó hír, hogy lassul a portfólióromlás üteme, 2010 első negyedéve óta nem volt ilyen kicsi a növekedés, mint most a második negyedévben. 

Közben a részvény esik tovább:

9:44

"A költségekről szólva kedvező volt az első féléves eredmény annak ellenére is, hogy egy évvel korában erősen kontrollált költségekkel működött a bank, ennek volt köszönhető az alacsony bázis" - hangsúlyozza Bencsik.

9:35

Magyarországon a bank bevételei fokozatosan csökkennek, a tavalyi év elejéhez képest már 6 milliárddal volt kevesebb a negyedéves bevétel. Emellett a kamatmarzs csökkenése volt tapasztalható a hazai tevékenység esetében. Az orosz leánybanknál növekvő eredményekről számolt be a bank, míg a bolgár leány stabil pénzt termel. 

9:29

"Sajnos a hitelállomány nem úgy alakult, ahogy vártuk, a második negyedévben sem tudott árfolyamszűrten növekedni az állomány" - mondja Bencsik László. A kockázati költségek és a portfólió minőség alakulása viszont igen kedvező volt a második negyedévben."Ha ilyen erős marad a frank, akkor azt a negyedik neyedévben és a jövő év első két negyedévében láthatjuk az eredményekben" - teszi hozzá a vezérigazgató-helyettes. 

9:22

Oroszországban továbbra is erőteljes a növekedés, bár mintha megtorpanás látszana. Az OTP továbbra is vonzó befektetési célpontként tekint az országra. Ukrajnában is pozitív kilátásokat lát a bank, bár az még kérdés lesz, hogy a nyersanyagra utalt ország mennyire érzi majd meg a világgazdaság lassulását. Romániában a tavalyi nagyarányú kiigazítás után már növekedés tapasztalható, míg a bolgár gazdaság nagyon stabil és irigylésre méltó helyzetben van.

9:18

A nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése növelheti a belső fogyasztást, azonban ha erős marad a frank, akkor az jelentős likviditást szív ki a gazdaságból - véli az OTP szakembere. 

9:14

"Ebben a gyorsjelentésben még nem jelentek meg az erős svájci frank hatásai, ha ilyen erős marad az alpesi deviza, akkor az a magyarországi tevékenységnél magasabb kockázati költségeket fog eredményezni a következő negyedévekben" - vallja be Bencsik. A frank mellett a gazdasági növekedés lassulása a rossz hír, a jó hír viszont a folyamatosan javuló tőkemegfelelés és likviditási helyzet az OTP számára.Ezekben a mutatókban a bank nagyságrendekkel meghaladja a törvényi minimumot. "A bank likviditási helyzete továbbra is nagyon erős, jelenleg 5,2 milliárd eurónyi likviditási tartalékkal rendelkezünk, miközben a következő öt évben 1,7 milliárd eurónyi lejáratunk lesz" - emeli ki a vezérigazgató-helyettes.

Az OTP-részvények gyengüléssel nyitottak pénteken a tőzsdén:

9:12

Stabil eredményt ért el az OTP, a második negyedévben a bankadó hatása nélkül 45 milliárd forint volt a korrigált profit - emelte ki Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: összsségében elégedettek ezzel az eredménnyel a második negyedév tekintetében. Az eredmény szerkezete átalakul, a magyarországi tevékenyég eredménye romlik, a külföldi cégek viszont egyre nagyobb részben járulnak hozzá az eredményekhez. 

Háttér

"A svájci frank árfolyam erősödése növelheti a magyarországi tevékenység kockázati költségeit" - olvasható az OTP péntek hajnalban megjelent második negyedéves gyorsjelentésében.

A második negyedévben 37,3 milliárd forintos konszolidált eredményt ért el az OTP Bank, ez szinte hajszálra megegyezett az első negyedév adatával, míg a tavalyi év hasonló időszakánál 36 százalékkal volt magasabb. Fél év alatt a bank profitja 74,5 milliárd forint volt, ami 7 százalékos növekedést jelentett tavalyhoz képest.

Jó hír a bank számára, hogy lassul a portfólióromlás üteme, bár a második negyedéves mérlegzárást követően az utóbbi hetekben csúcsot csúcsra döntött a svájci frank, így lehet, hogy még korai fellélegezni. Csoportszinten a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya a második negyedévben 15,4 százalék volt az előző negyedév 15 százalékos és az egy évvel korábbi 12,4 százalékos adat után. Ezen belül a magyarországi portfólió NPL-rátája 11,2 százalékról 11,5 százalékra nőtt, az viszont kifejezetten rossz hír, hogy a hazai lakossági jelzáloghitelek esetében volt a legnagyobb a romlás, 9,2 százalékról 9,9 százalékra.

Kedvező fejlemény, hogy az elmúlt negyedévhez hasonlóan tovább nőtt a külföldi leányvállalatok profit-hozzájárulása: köszönhetően a javuló orosz leánybanki teljesítménynek, valamint a jó ukrán, bolgár, román és horvát eredménynek. 2011 második negyedévében a konszolidált profitból 15,7 milliárd forint származott külföldről. Ezzel 2011 első hat hónapjában az adózott eredményhez 26,8 milliárd forinttal (a korrigált profit 30 százalékával, a bankadót is tartalmazó számviteli eredmény 36 százalékával) járultak hozzá a külföldi leányvállalatok. Ugyanezen időszak alatt az OTP magyarországi alaptevékenységének eredménye 24 százalékkal, 83 milliárd forintról 63 milliárd forintra csökkent, vagyis a csoport eredményének javulása egyértelműen a javuló külföldi leánybanki teljesítménynek köszönhető - olvasható a beszámolóban.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!