2p

Felemás teljesítménnyel kezdték a hetet a vezető ázsiai részvényindexek, az utóbbi hetek gyenge teljesítménye után elsősorban a 85 milliárd eurós ír mentőcsomag hozott egy kis optimizmust.

10 126 ponton állt a kereskedés végén a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,86 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A hongkongi Hang Seng a nap végére 0,11 százalékkal kapaszkodott feljebb, a Shanghai Composite viszont 0,19 százalékos lecsorgást mutatott. 0,33 százalékos volt a mínusz a dél-koreai piacon, míg a tajvani tőzsde vezető indexe 0,66 százalékkal emelkedett.

Vasárnap jelentették be hivatalosan, hogy Írország 85 milliárd eurós mentőcsomagot kap, elsősorban ez okozott optimizmust a piacon. A befektetők továbbra is aggódnak a koreai helyzet miatt, azonban az írek megmentése most elhomályosította a katonai konfliktus negatív növekedési hatásait.

A kedvező piaci hangulatot jelzi a nyersanyagárak emelkedése is: az olaj majdnem egy százalékkal lett drágább hétfő reggelre, míg a cink 2 százalékkal ért többet, mint pénteken. A dollár pedig közel két hónapos csúcsra erősödött az euróval szemben, miután Christian Noyer, az EKB tanácsának tagja úgy nyilatkozott, hogy a monetáris lazítás növeli a világban tapasztalható egyenlőtlenségek előfordulásának esélyét.

Ráadásul Amerikából is kedvező hírek érkeztek: a múlt heti "Fekete péntek" után szombaton a Shopper Trak nevű cég arról számolt be, hogy a karácsonyi vásárlási szezon kezdetének számító napon az amerikaiak 0,3 százalékkal többet költöttek el, mint tavaly, így 10,7 milliárd dollár vándorolt a kereskedőkhöz.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!