4p

Naivitás lett volna azt gondolni, hogy az olajár zuhanása nem fogja megtépázni a Mol eredményét, ugyanakkor a leírásokkal tisztított számok már messze nem mutatnak olyan borús képet.

Ha a Mol 2015 negyedik negyedéves számait nézzük, akkor azzal a bizonyos "fél pohár víz esettel" állunk szemben. Ha csak szimplán az eredménysorra tekintünk, akkor bizony a pohár félig üres. Más a helyzet azonban, ha a cég által legfontosabbnak tekintett mutatót, a "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA sort nézzük, ez alapján ugyanis azt láthatjuk, hogy félig tele a pohár, hiszen az utolsó három hónapban is növekedni tudott a Mol éves bázison. Ráadásul a vállalat jelentősen felülmúlta a 2,2 milliárd dolláros éves EBITDA célját is, amely a teljes üzleti évet tekintve 2,5 milliárd dollár lett.

Az eredmények kapcsán előzetesen az lehetett kérdéses, hogy a zuhanó olajár milyen hatással lesz a Mol számaira, illetve milyen leírásokra kényszerítik a vállalatot. A gáz és olajipari cég jelentése szerint ugyanis ez alaposan lehúzta az üzemi eredményt. A nettó árbevétel éves bázison 21 százalékkal csökkent az utolsó negyedévben (1171 milliárdról 929 milliárdra), míg a teljes évet nézve 16 százalékos visszaesést láthattunk (4866-ról 4102-re). Az EBITDA ugyanakkor, ahogy fent is jeleztük, számottevően növekedett mind negyedéves, mind éves összevetésben.

Az üzleti eredmény sorra tekintve láthatunk igazából olyan számokat, amely sok örömre nem ad okot, hiszen 2015 utolsó negyedévében ez 475 milliárdos veszteséget jelzett. Ez pedig éves szinten is mínuszba lökte a céget, legalábbis az üzemi eredmény tekintetében (-216 milliárd). A veszteség egyszeri tételeknek tudhatók be, hiszen a vállalat több mezőt is leírt, illetve a készletek átértékelése is számottevően hatott ezekre a sorokra.

A vállalat gyorsjelentése szerint az üzemi eredményeket egyértelműen az Upstream (kitermelési) üzletág húzta le. Az üzemi veszteség 494 milliárd forint volt, melyet 582 milliárd forintnyi értékcsökkenési leírás terhelt. A Mol gyorsjelentése szerint a negyedik negyedévet sújtó magas értékvesztés és a szokásosnál nagyobb mértékű értékcsökkenés jellemezte ezt az időszakot.

A kurdisztáni régióban elhelyezkedő, és csalódást okozó eredményeket hozó Akri-Bijeel blokk kapcsán 131 milliárdos leírást hajtott végre a Mol. (Ebből a projektből a vállalat az év elején ki is szállt – szerk.) Az olajár változása további 373 milliárdos leírást jelentett, amelyből a legnagyobb tétel 218 milliárd az egyesült királyságbeli eszközökön történt, míg 109 milliárd értékben az INA esetében könyvelt el értékvesztést a vállalat. Az olajipari vállalatok súlyos helyzetét jelzi, hogy a hatékonyságot tekintve az élvonalhoz tartozó Mol még az egyszeri tételek nélküli EBITDA tekintetében is visszaesést mutatott a tavalyi évben a 2014-es számokhoz képest. A 201 milliárd forintos EBITDA 26 százalékos csökkenést jelent éves bázison.

Amibe még az Apple is belebukott

Az eredmények kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a mostani hektikus piaci környezet igazolja a Mol azon stratégiáját, hogy mind a kitermelésben, mind a feldolgozásban és a kiskereskedelemben igyekszik erős pozíciókat kiépíteni. A 2015-ös évben utóbbi tevékenységek eredményei ellensúlyozták a kitermelés gyengébb számait.

A Downstream üzletág minden idők legjobb negyedik negyedéves eredményét érte el 2015-ben. A jelentés szerint ugyan a szezonális keresletcsökkenés és a finomító árrések esése miatt elmarad a harmadik negyedévi történelmi csúcstól, a 106 milliárd forintos "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja így is lényeges 32 milliárd forintos javulás a 2014. negyedik negyedévéhez képest.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója mindenesetre pozitívan értékelte a számokat. Mint kiemelte, "az olajár több mint 70 százalékot esett a 2014-es nyári csúcshoz képest, ami az utóbbi két évtized egyik legnehezebb működési környezetét eredményezte. Ezen kihívások közepette is 13 százalékkal növeltük tisztított eredményünket 2014-hez képest, túlszárnyalva ezzel céljainkat, nagymértékben növelve készpénztermelő képességünket, így még erősebb mérleggel zárva az évet. Ezekkel az eredményekkel a Mol jobban teljesített az integrált olajipari vállalatok többségénél." A cég első embere szerint a legfőbb céljuk 2016-ban is 2 milliárd dollár körüli EBITDA elérése olyan készpénztermelés mellett, amely nemcsak saját befektetéseinket, hanem a tulajdonosainknak fizetett osztalékot is fedezi akár kedvezőtlen körülmények közepette.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!