4p

Csütörtökön délelőtt ismertette a Richter Gedeon Nyrt. harmadik negyedéves számait Bogsch Erik vezérigazgató. A tájékoztatón egyebek mellett kiderült, hogy a vállalat az árbevételt tekintve ellensúlyozni tudta az orosz és ukrán piacokon elszenvedett visszaesést.

Ahogy arról reggel az mfor.hu is beszámolt, felemás beszámolót közölt a Richter Gedeon a harmadik negyedévre. Míg a vállalat növelte a bázisidőszakhoz képest az árbevételét, addig a gyógyszergyártó nyeresége alaposan visszaesett.

Összességében ugyanakkor a Richter az idei évre 5 százalék körüli árbevétel-csökkenéssel számol euróban, ami jobb a korábbi előrejelzésnél, hiszen az még 7 százalékos visszaeséssel kalkulált.

A várakozásait ugyanakkor a társaság több régióban is módosította, így a magyar piacon a stagnálás helyett forintban akár 5 százalékos növekedést is elérhetnek (0-5% közötti becslést adtak). Ennek hátterében az áll, hogy a gyógyszerárak immár elértek egy olyan szintet, ahonnan komolyabb árcsökkenés nem várható. Ezzel párhuzamosan a gyógyszerkassza beállt egy tartható szintre. A magyar helyzet kapcsán Bogsch Erik úgy fogalmazott, hogy a „ha nincs hír, az is jó hír” helyzetet él meg a vállalat, hiszen az utóbbi időben folyamatosan negatív hírekkel (pl. csökkenő gyógyszerkassza, növekvő adók) kellett szembesülniük.

A korábban vártnál gyengébb lehet a román piacon elért eredményük, a stagnáló előrejelzést ugyanis 0-5 százalék közötti csökkenésre módosították. A többi régióban ugyanakkor vagy nem változtattak az előrejelzésen, vagy javítottak. Így az EU 15 régióban a korábban előre jelzett 10-15 százalékos bővülésnél a felső szint tartható. Az új uniós tagállamok (EU-10) piacán változatlanul stagnálással, a lengyel piacon 10-15 százalékos csökkenéssel számolnak. Az orosz piacon a korábbi 5-10 százalékos csökkenés helyett 5 százalékos csökkenést jövendőlnek, jövőre pedig rubelben ismét növekedés várnak. Ukrajnában a korábban jelzett 35 százalék körüli visszaeséssel szemben immár csak 25-30 százalékkal számol a menedzsment.

Bogsch Erik elmondta, hogy az elmúlt időszak akvizíciói jelentősen hozzájárultak az orosz és ukrán piacokon elszenvedett veszteségek ellensúlyozásához. A német Grünenthal fogamzásgátló termékportfóliója és a Esmya 60 millió euróval járult hozzá az idei számokhoz. Sokat segített továbbá, hogy Latin-Amerikában és Kínában töretlennek tűnik a növekedés.

A nőgyógyászati termékek egyébként az USA-ban és Nyugat-Európában (EU 15-ök) húzótermékek (az értékesítés nagy része ebből a termékkörből származik). Itt további lehetőséget nyit, hogy a harmadik negyedévben Olaszországban is bekerült a támogatott termékek körébe az Esmya. Illetve ennek a gyógyszernek folyamatban van az engedélyének a kiterjesztése, és Bogsch Erik szerint esély van arra, hogy jövő nyáron ezt megkaphatják. Arra a kérdésre, hogy ez a vállalat számára milyen bevételeket jelenthet, Bogsch Erik azt mondta, hogy erre az engedélyek kiterjesztése után érdemes majd visszatérni.

A Richter másik fejlesztése a Cariprazine esetében is bizakodó volt a cégvezető, szerinte az engedélyezés itt is a terveknek megfelelően folyik. Bogsch Erik szerint ennek eredményeképpen itt is a jövő nyáron van esély az engedélyek megszerzésére. A Cariprazine esetében mérföldkő kifizetésre az engedélyek megszerzése után kerülhet sor.

A kritikus régiók közül Bogsch Erik szerint az orosz piac stabil, és ha nem lesz rendkívüli esemény, akkor rubelben jövőre már növekedést érhetnek el. Az egyetlen probléma a rubel erőteljes gyengülése, amely nem csak az euróhoz, de még a forinthoz képest is számottevően gyengült. Az orosz piac kapcsán Bogsch Erik azt is elmondta, hogy tavaly a partnereik nagyon nagy készleteket építettek fel – és ez is hozzájárult a gyengébb első féléves számokhoz, - a magas bázis miatt az utolsó negyedévben biztosan csökkenést fognak realizálni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!