3p

Magyarországon az intézményi befektetőknek köszönhetően nőtt az alapok vagyona, február végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai 0,8 százalékos bővülést követően, összesen 3.886 milliárd forintot kezeltek - derült ki a szövetségének legfrissebb jelentéséből.

A közlemény idézi Temmel Andrást, a szövetség főtitkárát, aki elmondta, hogy a befektetési alapok vagyonának növekedése a hozamok mellett az ismét megélénkült intézményi érdeklődésnek köszönhető, de pozitív trend az is, hogy a jelentős decemberi lakossági tőkekivonás az év elejére mérséklődött.

Az intézményi befektetők esetében a folytatódó tőkebeáramlás mellett továbbra is tapasztalható volt a nyilvános alapokból a dedikált intézményi zártkörű alapok felé történő átcsoportosítás is.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok vagyona a piaci teljesítmény hatására összesen 13,2 milliárd forinttal nőtt februárban. Ezen időszak alatt 17,1 milliárd forintot fektettek be újonnan a befektetők.

A BAMOSZ tagok 466 magyar alapban csaknem 3.900 milliárd forintot kezeltek. A hagyományosan lakossági termékeknek számító, pénzpiaci, garantált és rövid kötvény alapokon belül csak az ingatlanalapok tudtak friss tőkét vonzani. Friss tőke érkezett viszont az intézményi befektetők jóvoltából a kockázatosabb részvény és származtatott) alapokba, míg a lakossági befektetők februárban is inkább visszafogták aktivitásukat.

A nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok továbbra is az összvagyon többségét, 57,9 százalékát adják. Bár az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon februárban 0,6 százalékkal csökkent - jegyzik meg az összegzés készítői. A vizsgált időszakban összesen több mint 20 milliárd forintot vontak ki a befektetők az alapokból, a piaci teljesítmények viszont 6,5 milliárd forinttal növelték a befektetések értékét.

A nyilvános részvényalapokból - elsősorban a jelentős intézményi átalakítás miatt - 13,2 milliárd forintot vontak ki a befektetők, míg a piaci teljesítmények összességében közel félmilliárd forinttal csökkentették a befektetők vagyonát. A 79 nyilvános részvényalap vagyona februárban 3,3 százalékkal, 400 milliárd forint alá csökkent.

A pénzpiaci alapok esetében februárban újrakezdődött az előző év végén tapasztalt visszaváltási trend, így ezek vagyona 0,5 százalékkal csökkent. Összesen 11,2 milliárd forintot vontak ki alapokból, de 3,8 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk, így a hónap végén a teljes vagyon 1.376 milliárd forintra csökkent.

A 30 kötvényalap vagyona 1,1 százalékkal, 303 milliárd forintra nőtt. A kötvényalapok összesen 1,2 milliárd forint tőkét vonzottak, és több mint kétmilliárd forint hozamot értek el. A garantált alapok vagyona februárban 0,3 százalékkal nőtt. A nyilvános garantált alapok összvagyona a hónap végén 403 milliárd forint volt.

A 22 ingatlanalap vagyona összességében 0,4 százalékkal nőtt, így az a hónap végén 429 milliárd forint volt, ami az alapok összvagyonának 11 százaléka - tartalmazza a közlemény.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!