2p

Senkinek sem lesz vonzó az eszközkezelő társasághoz menekülni, ezért aki tudja, törlessze lakáshitelét, és ne várjon az állami segítségre, mert nem biztos, hogy jól jár - fejtette ki az otthonteremtési és energetikai államtitkár a hirszerző.hu portálon pénteken megjelent interjúban.

Bencsik János szerint a jövőben akár 40 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek a bérlakások havi díjai, igaz, nem mindenkinek. Adókedvezménnyel érnék el, hogy a befektetők bérlakásokat építsenek.

Az államtitkár a bedőlt lakáshiteleseket segítő nemzeti eszközkezelő társaságról elmondta: a pénzintézeti keretek között kezelhetetlen hitelek átkerülnek az eszközkezelőhöz, amely rugalmasabban tud majd foglalkozni a bajbajutottak gondjaival. Az első lépcső a hiteltörlesztési fizetőképesség helyreállítása lesz. Az eszközkezelő itt még adós és bank között közvetít majd, és megpróbál megoldást találni, például a futamidő meghosszabbításával, vagy a törlesztés átmeneti felfüggesztésével.  Ha ez nem megy, akkor a társaság átveszi a hitelt az ingatlannal együtt. Elmondta: a devizahitel forintra való átváltása lehet az egyik feladata az eszközkezelő társaságnak, de nem feltétlenül.Az államtitkár aláhúzta, hogy az eszközkezelő nem szociális, hanem egy speciális pénzügyi intézmény lesz. Nem lehet arra számítani, hogy majd a közösség a költségvetés terhére mindenki problémáját megoldja úgy, hogy abban senki sem sérül - tette hozzá.

Bencsik János szerint ez nem egy nyertes-nyertes megoldás, itt mindenki veszít: a közösség a költségvetésen keresztül, a pénzintézet és a hiteles is. Az egész egy kármentési folyamat, ahova mindenki lelki sérüléssel érkezik: más álmokat szövögetett, de a saját lakás végül elúszott - mondta, hozzátéve: a legtöbben önhibájukon kívül kerültek bajba, de persze van olyan is, aki nem jól mérte fel anyagi helyzetét, amikor felvette a hitelt.

Közölte azt is, hogy őszre elkészül a kormány otthonteremtési programja, amely alapvetően azoknak nyújt majd segítséget, akik önerővel és állami támogatással tudnak saját lakást venni. Az egyik alprogram pedig azoknak segít, akik saját erőből képtelenek otthont teremteni, ez lesz a bérlakás-program.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!