2p

A negatív nemzetközi hangulat a magyar tőzsdére is hatott, ám még így is felülteljesítő volt a BUX az 1 százalékos mínusszal.

A BUX 1,00 százalékos csökkenéssel, 22 940,84 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX még az 1 százalékos esésével is felül tudta teljesíteni a nyugat-európai piacokat, amelyek általában mínusz 2-3 százalékos eséssel zártak. Az elemző szerint a BUX esését a Richter 0,40 százalékos emelkedése tudta ellensúlyozni. A vezető részvényekkel kapcsolatban kiemelte, hogy az OTP szenvedte el a legnagyobb zuhanást, a Mol pedig a hajnalban megjelent gyorsjelentése nyomán veszített 1 százalékot az értékéből.  

Daróczi Andor, az MKB Bank Alapkezelő vezérigazgató helyettese az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: a Budapesti Értéktőzsde negatív hangulata az európai börzék negatív hangulatával magyarázható. A nyugat-európai börzéken a nap végére már mínusz 2,5-3 százalékos esés volt tapasztalható, ehhez képest a BUX teljesítménye akár még jónak is tűnhet - mondta Daróczi Andor.

Arra is rámutatott, hogy a vezető részvények közül a Mol állt a figyelem középpontjában, ugyanis a cég szerda hajnalban tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését. A gyorsjelentésben a jelentős eszközleírások miatt a cég az eddigi legnagyobb negyedéves veszteségről adott számot, Daróczi Andor szerint azonban az eszközleírásoktól eltekintve a cég eredménye nem volt olyan rossz, ezt tükrözi, hogy a részvények árfolyama csupán 1 százalékot esett. A Mol így 13 885 forinton zárt. 

Az OTP-részvények ára 2,14 százalékkal 5840 forintra esett, a Magyar Telekom árfolyama pedig 0,97 százalékkal 410 forintra gyengült. Pozitív tartományban egyedül a Richter-papírok tudtak maradni, melyek árfolyama 0,40 százalékkal 4970 forintra erősödött.

A forint a főbb devizákkal szemben gyengült szerdán, egy euróért este 310,3 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 281,5, egy svájci frank pedig 285,3 forintot ért. 

Az állampapírok másodpiacán a 3 hónapos kincstárjegyek árazása emelkedett egy bázisponttal, a többi futamidőn 3-7 bázisponttal csökkentek a hozamok. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!