2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kismértékű emelkedéssel fejezte be a hetet a BUX index, mely elsősorban az OTP másfél százalékos drágulásának köszönhette a jó hangulatot. A Mol viszont olcsóbb lett, miközben a forint a reggeli komoly ugrás után napközben apró lépésekkel araszolt vissza a 285-ös szint felé.

19 124 ponton fejezte be a pénteki kereskedést a BUX index, ez 0,34 százalékkal volt magasabb a csütörtöki értéknél. A forgalom kimondottan magas volt az utóbbi időszak lagymatag érdeklődése után, több mint 13 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között a nap végére.

A vezető részvények többnyire erősödéssel zárták a napot, csak a Mol lógott ki lefelé a sorból. A nap nyertese az OTP volt, mely 1,47 százalékos drágulást követően 4150 forintot ért a nap végén. A Mol eközben 0,79 százalékkal olcsóbb lett, 18 800 forintba került, míg a Magyar Telekom 426 forintos árfolyama két forinttal volt magasabb a tegnapinál.

Óvatos emelkedéssel zárták a hetet a gyógyszergyártók is a piacon: a Richter 39 050 forintos jegyzése 0,57 százalékkal volt magasabb a tegnapinál, míg a szektortárs Egis 0,22 százalékkal 17 975 forintig kapaszkodott fel.

A forint nagyot erősödött reggel a bankközi devizapiacon miután kiderült, hogy a kormány visszalép a jegybankra kivetett tranzakciós illetéktől, helyette egyéb intézkedésekkel foltozza be a jövő évi költségvetésen tátongó lyukakat. Napközben kicsit a visszacsúszott a magyar deviza, de a délutáni 282,68-as euróárfolyam így is 0,67 százalékkal alacsonyabb volt a csütörtökinél. A dollárral szemben 216,63-ig kapaszkodott a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 233,15 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is optimista volt a hangulat: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,65 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 1,27 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 a nap második felére 1,59 százalékot erősödött. A Wall Streeten is pluszban indult a hét utolsó kereskedési napja, az első pár óra után a Dow 0,44 százalékos emelkedésben volt, míg a S&P hajszálra ugyanennyivel állt tegnapi záróértéke felett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!