2p

Szerdától öt forinttal csökken a gázolaj és a benzin ára is hazánkban. Az üzemanyagárakban ezzel több mint négy hónap elteltével először következik be csökkenés, mely a nemzetközi piaci folyamatokkal abszolút indokolható is.

Bár az egyes kutak árképzése egymástól eltérő, az autósok nagyjából ugyanilyen mértékű, öt forintos csökkenéssel szembesülnek majd szerdától az állomásokon, ami azt jelenti, hogy benzin literje körülbelül 310, a gázolaj literje pedig körülbelül 330 forintba kerül majd átlagosan.

A csökkentés nem néhány elemzőt meglepett a múlt heti piaci folyamatok tükrében, voltak, akik csak később vártak árcsökkentést. A legfrissebb adatok szerint a nemzetközi piacon a két üzemanyag ára már dollárban mérve is csökkent: a benziné 5,1 százalékot, a gázolajé pedig 6,9 százalékot.

Az elemzők szerint általában a benzinárak csökkenése nem követi gyorsan az olaj világpiaci árának esését, ezért lehetett kicsit meglepő, hogy a Mol rögtön árat mérsékelt.  "A világpiaci ár csökkenésére általában lassabban reagálnak a magyar benzinárak, mint az emelkedésre. Ha emelkedik az olaj ára, akkor szinte hetente hallani, hogy megint emel a Mol is, az árcsökkenésénél viszont hosszabb az átfutási idő" - mondta el kérdésünkre Vágó Attila, a Concorde elemzője a múlt héten.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az is elképzelhető volt, hogy nem csökkent árat a Mol: "Az olajcég a benzin tőzsdei referenciaárához viszonyítva határozza meg az üzemanyagárakat itthon, általában igyekszik a cég kisimítani a rövid távú ugrálásokat az árfolyamban". A benzin világpiaci referenciaára egyelőre nem esett annyit, mint a nyersolajé, de így is több mint 5 százalékkal csökkent az utóbbi napokban.

"A benzin tőzsdei ára még így is a júniusi szinten van, ugyanis az elmúlt hetek áremelkedéseit a Mol nem követte le, így áreséskor sem lehet feltétlenül arra számítani, minden esetben rögtön csökkenni fog az üzemanyagok ára" - mondta el Duronelly Péter.

A Mol utoljára egy hónapja, 2008. június 18-án változtatott az üzemanyagárakon, akkor a benzin és a gázolaj is öt-öt forinttal drágult. Csökkentésre utoljára 2008. április 9-én került sor, de akkor is csak a dízel ment lefelé, két héttel korábban, 2008. március 27-én viszont a benzinesek és a dízelesek egyszerre örülhettek az akkori négy-négy forintos csökkentésnek.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!