2p

Az Est Média Nyrt. 517,1 millió forint adózott veszteséggel zárta az első félévet, szemben az egy évvel korábbi 440,4 millió forint negatívummal, a cég bevétele 1,187 milliárd forint volt, 26 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban.

A társaság szerdán közzétett, konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) szerint készült gyorsjelentése idézi Balázs Csaba elnök-vezérigazgatót, aki elmondta: a közgyűlés döntésével összhangban aktív reorganizációba kezdtek, amit támogatnak a finanszírozók is. A reorganizáció célja, hogy a rövid vagy középtávon az eredménytermelésre nem képes tevékenységek leépítésével és a központi adminisztráció szűkítésével stabil üzemi eredmény termelésére képes termékstruktúrát alakítsanak ki.

A reorganizáció során a cég tőkebevonást is végre kíván hajtani, amely a cégcsoport egyidejű terjeszkedését is szolgálja: az eddigi egy ország helyett ezután a 40 milliós magyar, román és bolgár piacot lefedve a hirdetők számára hatékony elérést akar nyújtani a társaság.

A gyorsjelentés szerint az első félévében az adózás utáni eredmény - az ebben az időszakban többségében költséget termelő, a bázisidőszaki adatokban nem is szereplő EMGEvent üzletág számait kiszűrve - a tavalyi év hasonló időszakához képest 4 millió forinttal javult, s 436,6 millió forint veszteséget mutatott.

A közlemény kitér arra is, hogy az idén került sor először az Est Média Nyrt.-nél a Sziget Kft. és fesztiváljai (EMGEvent üzletág: Sziget Fesztivál, Heineken Balaton Sound, VOLT Fesztivál, Budai Gourmet) teljesítményének az egész beszámolási időszakot lefedő teljes körű konszolidációjára.

A cégcsoport üzemi vesztesége az EMGEvent üzletág nélkül 190 millió forint, ezt beszámítva 332 millió forint, szemben az egy évvel korábbi 243 millió forint negatívummal.

A közlemény szerint a reorganizációs lépések - elsősorban a veszteséges üzletágak leépítése - miatt a társaság konszolidált árbevétele a 2010-es éves adatokhoz képest csökkenni fog. Ugyanakkor az a cél, hogy a második félévben a cégcsoport EMGEvent üzletág nélküli része is - a reorganizációs költségek kiszűrésével - már üzemi szintű eredmény termelésére legyen képes.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!